Közélet

2009.04.20. 16:15

Habsburg György: az unió érdeke a magyar euró

Habsburg György hétfőn megyénk városaiba is ellátogatott, hogy még a június 7-i választások előtt találkozhasson az őt jelölő MDF helyi szervezteinek elnökeivel.

Hajnal Dóra

Megyejáró előadásainak célja, hogy olyan vitafórum alakulhasson, ahol többek közt szó eshet Európáról, a közelgő választásról és az Európai Unió elvárásairól.

Habsburg György Tatabánya után, de még Oroszlány és Tata előtt komáromi állomásán a Szabadság téren találkozott Karikó Balázzsal az MDF helyi szervezetének elnökével. A vendég politikus kérésünkre elmondta: a párt tiszteletteljes felkérése ellenére függetlenként, és nem az MDF tagjaként került az Európa Parlamenti választási listára. Véleménye szerint, a globális gazdasági válság idején közös gondolkodásra és együttmüködésre van szükség. – Az előrehozott választás egyfajta megoldást jelenthetne és biztonságos hátteret nyújtana. A krízis nagyon mély, a válság kezelése pedig nem csupán belpolitikai kérdés – mondta.

Habsburg György az Európai Parlamentben segítené hazánkat. A leggyakrabban feltett kérdések közt az euró bevezetése is szerepelt, mint mondta, az euró-övezethez való csatlakozásunk az Európai Uniónak is érdeke.

– A gazdasági és pénzügyi válság idején azonban még azt sem tudni biztosan, hogy annak kezeléséhez milyen intézkedések, reformok, és adócsökkentés szükséges az euró bevezetéséhez – magyarázta.
Habsburg György úgy véli, északi szomszédunk, Szlovákia gazdasági stabilitását éppen az eurónak köszönheti, hiszen itt a kis- és középvállalkozások már egységes európai rendszerben és nagyobb biztonsággal számolhatnak a jövőre vonatkozóan.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!