2009.01.20. 18:29
Országgyűlési képviselő kilincselt a harangszóért
Tavasszal kerül adásba a felsőgallai kongás. Kedden rögzítette a Magyar Rádió.
– Nagyon régi vágy teljesült azzal, hogy felveszik és a Magyar Rádióban lejátsszák a felsőgallai Szűz Mária templom hangját. Első levelemet emiatt 2007-ben írtam, mert úgy gondoltam, szép ajándék lenne a város hatvanadik születésnapjára a rádióból hangzó harangszó. Most végre beértek az erőfeszítések – újságolta a templom előtt Gallai Rezső helytörténész. Mint mondja, az első levelet több másik követte, végül dr. Schvarcz Tibor országgyűlési képviselő közbenjárásával sikerült megvalósítani az ötletet.
Járitz István hangmérnök több bőröndnyi géppel és műszerrel érkezett, majd felmérte a viszonyokat. A rövid terepszemle után kiderült: az erős szél miatt csak benti felvételre volt lehetőség. Így a templomtoronyban szerelte össze az apparátust, onnan rögzítette összesen hat percben a harangszót. Elmondása szerint lehet hallani a különbséget az egyes harangok hangzása között.
A felvételen Simon Péter plébános is ott volt. – Örül a gyülekezet, hogy a harang hangját hallhatja majd az ország. Igény volt erre a közösség részéről is – kommentálta az atya. A harang egyébként a Szentháromság egy Isten nevet viseli, és körülbelül kétszázötven kiló.
Barsi-Bíró Gabriella -->