2009.01.30. 07:22
Hatvan éve jóban, rosszban
Hatvan évvel ezelőtt, 1949. január 8-án kötött házasságot a bokodi Donkó Lajos és Kozma Julianna, a különleges jubileum alkalmából a házaspárt a közelmúltban otthonában köszöntötte az önkormányzat nevében Valter Alajos polgármester.
Az évfordulóra készíttetett virágcsokor és a névre szólóan palackozott ital átnyújtásakor a polgármester jó egészséget, és még boldog együtt töltött éveket kívánt a párnak, s hangsúlyozta: olyannyira ritkán adatik ilyen alkalom, hogy az utóbbi évtizedben nem is került sor 60. házassági évforduló ünneplésére a településen.
A két idős ember nemcsak hogy Bokodon kötött házasságot, de születésüktől a község lakói. Donkó Lajos munkás éveit a mezőgazdaságban, a Bokodi Tsz-ben, majd az erőműben és a bányában töltötte, Julianna pedig a háztartással kapcsolatos teendőket látta el, mint annak idején oly sok asszony.
Egy gyermekük született, s ma már két unoka, s két dédunoka színesíti mindennapjaikat, mivel a falu közösségi életének – idős korukból adódóan – már nem lehetnek aktív részesei.