Közélet

2009.01.04. 09:15

A pláza és a MÜTF összefog

A Vértes Center és a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája tavaly kezdett közösen rendezvényeket szervezni. Rockkoncert és mozi is volt a középisklolásoknak. A sikereket látva az együttműködés az idén is folytatódik.

M. A. - T. G.

Az elmúlt évben több közös rendezvénye is volt a főiskolának és a Vértes Centernek. A Casting című filmet háromszor is levetítették, a főiskola az összes tatabányai középiskolába küldött rá jegyeket. Emellett egy Avion koncertet is szervezett a két intézmény, hogy a fiatalkonak minőségi szórakozást biztosítson. Tóth Szilvia, a Vértes Center marketing és értékesítési vezetője szerint kölcsönösen kedveztek egymásnak a rendezvényekkel.

– A Vértes Center kiválóan alkalmas nagyszabású rendezvények lebonyolítására. Rendszeresen szervezünk nagy látogatottságú szórakoztató, zenés rendezvényeket. A filozófiánk, hogy a Vértes Center Bevásárlóközpont egy olyan hely legyen a városközpontban, ahol vásárolni és szórakozni egyaránt lehet. De fontos teret adni a szűkebb környezet többi szereplőjének is, így a város főiskolájának, a MÜTF-nek – mondta Tóth Szilvia, aki külön kitért a főiskolával meglévő kapcsolatukra is.

Jónak látja a MÜTF-fel való közös munkát, mert nem volt még példa Magyarországon, hogy egy bevásárlóközpont és egy felsőoktatási intézmény ilyen jellegű kapcsolatban álljon. Örülnek, hogy a tavaly óta helyet tudnak biztosítani a középiskolásoknak és a városnak szóló  rendezvényeiknek. Tóth Szilvia szerint ezek értékteremtőek, hiszen nemcsak szórakozást, de hasznos információkat is nyújtanak a továbbtanulás előtt álló fiataloknak és szüleiknek.

– Ennek a korosztálynak az életében a Vértes Center  fontos hely, ahol találkozhatnak és beszélgethetnek – folytatta Tóth Szilvia – éppen ezért a jövőben is szeretnénk hasonló megmozdulásoknak helyet adni. Például januártól péntekenként, 9-ém, 16-án és 30-án délután négy órától lesznek a főiskola rendezvényei. A középiskolások fiatalkorából, vagyis a 90-es évek elejéről vetítünk reklámfilmeket, de lesz grafológus, továbbtanulási tanácsadás, nyelvi szintfelmérés és persze különböző játékok is. Febuár 14-én pedig a Vértes Center Párja pályázat díjkiosztó eseménye lesz, amire már január első hetében várjuk a vállalkozó kedvű párok jelentkezését – zárta a beszélgetést Tóth Szilvia.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!