2008.11.21. 12:06
Több pénz fiataloknak – a fiatalok kezdeményezésére
Két fiatal MSZP-politkus, Winkfein Csaba, a kábítószerügyi eseti bizottság elnöke és Török Zsol,t az MSZP frakció népesedéspolitikai és ifjúsági szakcsoport vezetője kezdeményezték, hogy több pénz jusson a gyermek és ifjúsági szervezetek támogatását hívatott Gyermek Ifjúsági Alapba, amelyről szerdán döntött a Parlament ifjúsági, szociális és családügyi bizottsága.
Előzmény: az elmúlt hetekben többször elhangzott a legnagyobb ellenzéki párt ifjúsági fiókszervezetének több vezetőjétől, hogy kevés pénz jut a fiatalok támogatására. Az MSZP-frakció népesedéspolitikai és ifjúsági szakcsoportja ezért kezdeményezte, hogy a költségvetés első verziójához képest is több pénz jusson gyermek- és ifjúsági célú szakmai feladatokra. A szakbizottság nagy többséggel támogatta a javaslatot.
A költségvetés részletes vitája során, még ellenzéki képviselők is kérték a kormánypárti képviselőket, hogy találjanak konstruktív megoldást a fiatalok érdekében.
Az MSZP-frakció népesedéspolitikai és ifjúsági szakcsoportja nem a konfrontációban érdekelt, hanem abban, hogy a fiataloknak több forrás álljon rendelkezésükre az ifjúsági programok, táborok, képzések lebonyolítására.
