Közélet

2008.11.17. 21:14

Kiakadtak a lakók! - Hidegnek érzik a melegvizet

Több újvárosi olvasónk jelezte: a melegvizet kiengedés után is hűvösnek érzik.

kemma.hu

Egyikük, az állítása szerint lázmérővel megmérte a víz hőfokát, amely ha nem is sokkal, de kevesebbet mutatott. Miklós Ákostól, a Komtávhő kommunikációs igazgatójától megtudtuk, a melegvíz hőfokát helyi rendelet szabályozza, és legalább 40°C-osnak kell lennie. Elmondta, egyelőre nem kaptak jelzést az újvárosi területéről, hogy hideg lenne a melegvíz. Ha valaki úgy találja, hűvös a melegvíz, akkor a Távfelügyeletnek kell szólnia. Ekkor a diszpécser ellenőrzi az adott területet, majd szükség esetén munkatársaik kimennek a helyszínre, és ellenőrzik, tényleg állítani kell-e a hőfokon, vagy a lakosok saját tulajdonában lévő vezeték a hibás. Ez utóbbi esetben is segítenek megoldani a problémát.

– Fontosnak tartom elmondani: a legtöbb hibajelzés után kiderül, hogy az úgynevezett szekunder, azaz a házon belüli, lakók tulajdonában lévő vezetékben van a probléma. De szükség esetén próbaméréseket végzünk, és megpróbálunk segíteni a lakóknak a hiba elhárításában – mondta Miklós Ákos kommunikációs igazgató.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!