Közélet

2008.10.26. 13:03

Több ezren vesznek részt a nagy halászaton

Még javában tart az Öreg-tavi nagy halászat. A délután sztárvendége Somló Tamás lesz.

K. L.

[caption id="" align="alignleft" width="330"] A gyerekek is nagy érdeklődéssel figyelték a nagy halászat minden mozzanatát (Fotó: Kiss T. József)
[/caption]

A Tatai Mezőgazdasági Zrt. kétnapos rendezvényén több ezren vettek részt szombaton. Itt voltak a magyar halfőző bajnokok, mazsorettek vonultak fel, megáldották a halászok munkáját, megkoszorúzák az Öreg Halász szobrát is. Kultrális programokat rendeztek, rengetegen megkóstolták a halászleveket, persze a bort és a pálinkát is. Hosszú sorok kígyóztak a kürtöskalács sütőnél is, a gyerekek is kierőszakoltak maguknak egy kis vásárfiát.

Műsort adott a város közelében élő Galambos Lajos, azal Lajcsi is, megrendezték az első tatai halászbált is.

A rendezvény vasárnap folytatódott. Bemutatkoztak a kistérség együttesei, lovasok vonultak fel, műsort adott Levente Péter is. 13.30 órától Lola és zenekara lép fel, 15.30-tól Somló Tamás retro partijában mulathatnak a résztvevők. A nagy halászatot a 18 órakor kezdődő utcabál zárja.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!