2008.09.09. 18:03
Már jogerős építési határozat birtokában épül a torony
Nemrégiben hírt adtunk arról, hogy elkezdődik a királyi vár süvegtornyának építése, azon a bástyán, ahol a rossz födém alatt veszélyben vannak a nevezetes freskó figurái. Közismert, hogy egyikéről a szakértők egy része feltételezi: Botticelli műve lehet.
Az építkezéshez a jogerős építési határozat augusztus 25-én megszületett; az engedélyezett terv alapján dolgoznak a szakemberek. A megrendelő a magyar állam Nemzeti Múzeuma.
A beindult munkákkal kapcsolatban a város önkormányzata közleményt juttatott el szerkesztőségünkbe. E szerint „a képviselő-testület szeptember 4-i ülésén úgy döntött, hogy kezdeményezi a kincstári vagyon kezeléséért felelős szervnél az Esztergomi Királyi Vár vagyonkezelői jogának, lehetőség szerint tulajdonjogának megszerzését. Ehhez kapcsolódóan átfogó rekonstrukciós koncepcióterv elkészítését, ennek finanszírozását is magára vállalja az önkormányzat.”
A javaslat indoklása kifogásolja a korábbi felújítások színvonalát, ugyanakkor „támogatják a Fehér torony, illetve az Európai Kulturális Örökség-várományos Vitéz-stúdió világhírű freskóinak a rekonstrukcióját”. Az előterjesztés a teljes megoldás megvalósítását szorgalmazza.
Rafael Balázs Süvegtorony, Esztergom -->