Közélet

2007.10.30. 17:01

Főtanácsadó lesz Illés dandártábornok

Hat megyei rendőrfőkapitány vezetői kinevezésének visszavonását kezdeményezte az igazságügyi és rendészeti miniszternél Bencze József országos rendőrfőkapitány kedden - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az MTI-vel. Köztük van Illés László dandártábornok, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője is, aki a jövőben főtanácsadói beosztást fog betölteni.

MTI

Bencze József rendőr altábornagy Baranya, Bács-Kiskun, Heves, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Zala megye rendőrfőkapitányai kinevezésének visszavonását kezdeményezte november 14-i hatállyal, indoklás nélkül - áll az MTI-hez  eljuttatott közleményben.
     Mint írták, Bencze József a fegyveres szervek hivatásos  állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény alapján  tett javaslatot az igazságügyi és rendészeti miniszternél - a megyék  sorrendjében - Sárközi Ferenc, Király Ferenc, Bartos László, Illés  László, Andrékó János és Nemes Zoltán rendőr dandártábornok megyei rendőrfőkapitányi kinevezésének visszavonására.
     A közlés szerint az országos rendőrfőkapitány az érintett  tábornokoknak jelenlegi beosztásuknak megfelelő, kiemelt  főtanácsadói, illetve főosztályvezetői beosztást ajánlott fel,  amelyet a főkapitányok elfogadtak.
     A vezetői kinevezések visszavonásának kezdeményezéséről az  érintettekkel történő közléssel egyidejűleg a megyei közgyűlések  vezetői is tájékoztatást kaptak - olvasható a közleményben, amely  szerint az új főkapitányok kinevezései előtt az ORFK megküldi az új  vezetőkkel kapcsolatos személyzeti javaslatokat a megyei  önkormányzatok képviselő-testületeinek, hogy a rendőrségi törvényben  megfogalmazott véleményezési jogukkal a döntést megelőzően  élhessenek.
     A közleményben foglaltak szerint a rendőrség és a határőrség  folyamatban lévő integrációjára tekintettel az Igazságügyi és  Rendészeti Minisztérium október 3-án elfogadta az új szervezeti  struktúrát és állománytáblát, amely alapján elkészült az ORFK  szervezeti és működési szabályzata.
     Az ORFK vezetője, a határőrség országos parancsnoka, valamint a  rendvédelmi szervek reprezentatív érdekképviseletei október 26-án  aláírták a rendőrség és a határőrség integrációjának végrehajtásáról  szóló együttműködési megállapodást, valamint elkészült egy útmutató  is a személyzeti elbeszélgetések egységes lebonyolítása érdekében -  olvasható a közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!