Kék hírek, bulvár

2017.05.01. 06:38

Tatabányai kettős gyilkosság: beismerte szörnyű tettét a 15 éves fiú – Videó, fotó!

A rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezi előzetes letartóztatását a 15 éves fiúnak, aki részletes beismerő vallomást tett a két tatabányai férfi meggyilkolásával kapcsolatban.

kemma.hu

[caption id="" align="alignright" width="350"] Beismerő vallomást tett[/caption]

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vétele mellett – folytat büntetőeljárást a tatabányai fiú ellen. Kezdeményezték az előzetes letartóztatását is.

Ahogy arról beszámoltunk, egész Tatabányát megrázta a kettős gyilkosság. Április 30-án Tatabányán, egy 44 éves és egy 56 éves férfit találtak holtan. Az elsődleges orvosszakértői vélemény alapján bűncselekmények áldozatai lettek. A fiatalabb áldozatot hajnalban a Győri úton, a régi buszmegállóban, míg az idősebbet a Regly Antal téren találták meg néhány órával később. A helyszínelés sokáig tartott, mindkét esetnél még késő délután, este is dolgoztak a nyomrögzítők. A rendőrök először azt vizsgálták, hogy a két eset összefügg-e, és ahogy az azóta kiderült, sajnos igen. Információink szerint egyébkétn a Reguly Antal tér környékén élőknek mutattak is fényképet valakiről, akiről tudni szerették volna, hogy látták-e őt ott.

Az első áldozatot sokan ismerték a környéken, meséltek is róla lapunknak, információink szerint hajléktalanként élt. A második is rendszeresen megfordult a Reguly Antal tér környékén.

A rendőrök nagy erőkkel kezdtek nyomozni, az elkövető azonosítása, felkutatása és elfogása érdekében: még aznap 3 óra előtt a lakcímén elfogták a tatabányai lakost, aki megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével.

A 15 éves fiatalt előállították a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. Kihallgatása során részletes beismerő vallomást tett az emberölések vonatkozásában. A nyomozók a gyanúsítottat őrizetbe vették és előterjesztést tettek az előzetes letartóztatásának indítványozására.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!