21°
10°

Komárom-Esztergom megyébe is érkeznek új rendőrök

Az idén végzett rendőrök közül lesznek, akik hamarosan megyénkben kezdik majd meg szolgálati idejüket.

Adyligeten 186-an, Körmenden 170-en fejezték be rendészeti tanulmányaikat ebben a tanévben. A 2015/2017-es évfolyam végzősei a sikeres vizsgákat követően ünnepélyes keretek között erősítették meg esküjüket. A tanulmányaikat befejező hallgatók rövidesen első szolgálati helyükön az ország több megyéjében, köztük Komárom-Esztergom megyében is.

A pályájukat most  kezdő fiataloknak sok sikert, kitartást és helytállást kívánunk a rendőri szerveknél folytatandó szakmai munkájukhoz és kívánjuk, hogy büszkék legyenek választott hivatásukra – írja a HírPress.

Legolvasottabb

1
Ezért siettek a tűzoltók az ipari parkba
2
Kigyulladt a síkvölgyi Biopetrol
3
Sokkoló videó a tatabányai lány bántalmazásáról: nemcsak ütötték, de le is kellett térdelnie
4
Kis híján két áldozata lett a tatai, halálos gyalogosgázolásnak – Friss infók
5
Halálos gázolás történt Tata legforgalmasabb zebrájánál – Helyszíni fotók
szakmai megmérettetés
Szombaton rajtol a Maestro Solti Nemzetközi Karmesterverseny
F1 / 1 órája
Hamilton uralta a szabadedzéseket
A pontversenyben élen álló Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Forma-1-es világbajnokság Egyesült Államok Nagydíjának pénteki második szabadedzésén.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Vankó István Spori 75 éves korában türelemmel viselt betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. október 24-én, kedden 10 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temetőben (sírnál). A gyászoló család
gratulálunk! / 3 órája
Gyönyörű, fiatal és a színpadra termett: a tatabányai fitneszmodell legújabb sikerei
téli napfürdő / 6 órája
Ha így szoláriumozik, nem kell félnie a szarkalábaktól
MLSZ / 6 órája
Szélesi Zoltán lett a megbízott szövetségi kapitány
betörtek egy bankba / 6 órája
Vaddisznók támadtak egy pénzintézmény alkamazottaira
EU-csúcs / 6 órája
Orbán Viktor: bizonyos ügyekben aggasztó az álláspontok különbözősége Brüsszellel
Következő lépés a Mars / 7 órája
Mesterséges intelligencia minisztérium nyílt Dubajban