2011.01.18. 12:31
Az év embere jelöltje: László István
László István tűzoltó törzszászlós lett az idén az „Év tűzoltója” Tatabányán. A kitüntető címet úgy választják a megyeszékhelyen, hogy minden lánglovagnak rendfokozattól függetlenül egy szavazata van. A törzszászlós, ha újrakezdhetné, korábban jelentkezne tűzoltónak.
László István a fiát sem féltené a tűzoltóságtól
[/caption]
– Mikor választotta hivatásának a tűzoltó szakmát?
– Tizenkét évvel ezelőtt, 1998-ban lettem tűzoltó. De a szakmával már korábban is barátkoztam, gyerekként úttörő tűzoltó is voltam. A gyerekkori játékból ma már a B csoport szerparancsnoka lettem. Szeretek segíteni mások problémáin, megtaláltam a helyem.
– A családja örült neki, hogy éppen ezt a szép, de nehéz szakmát választotta?
– Én vagyok a családban az első tűzoltó. Azt hiszem, büszkék rám. Most pedig, hogy megkaptam az elismerést, a párom is örült neki, édesanyámtól pedig tortát kaptam.
– Huszonnégy órás szolgálat áll most ön mögött. Nehéz napja volt?
– Ez most egy csöndesebb szolgálat volt. Egyetlen riasztásunk volt este, egy kémény kapott lángra Környén, oda mentünk. Azon kívül két helyismereti gyakorlatunk volt terepen. Úgyhogy szerencsére, most nem voltak komoly, nagy mentéseink.
– Ha a fia egyszer csak ön elé állna, hogy ő is tűzoltó szeretne lenni, örülne neki?
– Persze. De csak akkor, ha szívből csinálná, mint ahogyan mi, a kollégáinkkal. Mert igazi tűzoltó csak akkor lehet belőle.
– Vagyis nem féltené azok után, amiket már látott?
– Miért féltsem? Itt legalább védőfelszerelése van, ha olyan veszélyes helyzetbe kerül.
Névjegy
Név: László IstvánSzületett: 1973. augusztus 25.
Család: élettársa: Judit, két gyermeke van, Réka kilenc, Bence tizenhárom éves lesz az idén
Hobbi: autók, villamosság
Rendfokozat: tűzoltó törzszászlós
Beosztás: Tatabányai Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság B csoport szerparancsnoka
– A tűzoltóknak gyakran tragikus helyzetekkel kell szembe nézniük. Hogyan lehet ezeket feldolgozni?
– Nemcsak tűzoltóként, de búvár- és alpinmentőként is dolgozom, így tényleg találkozom vízbe fulladt, tűzben égett emberek holttestével. Nem szabad lelkileg közel kerülni az esethez, áldozathoz, hanem a mentés során csak a munkára szabad figyelni. Ha nem így tennénk, akkor nem is tudnánk a helyszíneken cselekedni, mert összeroppannánk. Erre fel is készítik a kiképzéseken az embert. De a szakma szépségei, amikor sikerül megmenteni valakit, segítenek feldolgozni a tragikus eseteket.
– Említette, hogy búvármentőként is dolgozik. A merülés hobbiként is jelen van az életében?
– Nem igazán. Bár voltam tengerparton, a búvárkodás nekem a munkám, nem szabadidős program. Ma már oktatom is a merülést, elsősorban a kollégáimnak, de már nyitunk a civilek felé is. A gyakorlatok nagy része itt bent, a parancsnokságon van, de járunk terepre is. 1999-ben lettem alpin- és búvármentő a tűzoltóságon keresztül, és 2008 óta oktathatok is.
– Ha újrakezdhetné, ugyanígy tűzoltó lenne, mint most?
– Igen. Annyit viszont változtatnék, hogy korábban jelentkeznék a tűzoltóságra. Az eredeti végzettségem autóvillamossági szerelő. Kocsikkal, villamossággal most is szeretek foglalkozni, de ez mára hobbi nekem. Én tűzoltó vagyok.
– Előfordult, hogy ismerősét vagy rokonát kellett a munkája során megmentenie?
– Szerencsére tűz- vagy baleset miatt még nem kellett egyetlen szerettemen sem segítenem. Azt tényleg nehéz lehet feldolgozni. Olyan viszont már előfordult, hogy a szomszédságomban lakó idős úr kizárta magát otthonából. Akkor jól jött a tűzoltós gyakorlatom, sikerült bejuttatnom a házába.
– Mit jelent önnek, hogy megválasztották az Év Tűzoltójának?
– Hatalmas elismerést. A csoportom már évek óta jelöl a díjra, és az idén a tűzoltók döntő többsége meg is szavazott. Ez a legnagyobb szakmai elismerés, hiszen ez egy rendkívül demokratikus intézmény nálunk. Minden tűzoltónak rendfokozatól és kortól független egy szavazata van, amelyet arra a bajtársára adja le, akiről azt tartja, bátorságból, hivatástudatból kitűnik. Nagyon jól esett. Minden kollégámnak azt kívánom, hogy egyszer élje át azt, hogy megválasztják.
Született: 1973. augusztus 25.
Család: élettársa: Judit, két gyermeke van, Réka kilenc, Bence tizenhárom éves lesz az idén
Hobbi: autók, villamosság
Rendfokozat: tűzoltó törzszászlós
Beosztás: Tatabányai Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság B csoport szerparancsnoka László István a fiát sem féltené a tűzoltóságtól -->