óvatosság

2020.01.12. 11:30

A hegyek, a bicskei katlan és a Duna miatt is veszélyesebb a közlekedés

Az autó téli felkészítése mellett a sofőrnek is át kell állítania magát ahhoz, hogy minél biztonságosabban közlekedhessen.

Petrik József

Már elcsépeltnek tűnhet, hogy a téli időszakban elengedhetetlen a járművek évszaknak megfelelő felkészítése. Ez főleg a gumikról és a fagyálló ablakmosó-folyadékokról szól. Ám fontos, hogy a különböző útszakaszokkal összefüggő fokozott veszélyforrásokkal is tisztában legyünk, mivel szűkebb hazánk hegyekkel szabdalt, Duna határolta megye. Azaz olyan terület, ahol télen egyik pillanatról a másikra megváltozhatnak a közlekedési körülmények.

Éppen ezért a téli vezetésről, térségünk veszélyesebb útjairól beszélgettünk dr. Farkas Károllyal, a Magyar Autóklub régiós elnökével. A beszélgetés utáni napokban halálos baleset és frontális karambol is történt. Mindkét esetben a szemközti sávba átsodródó kocsi okozta a balesetet a vizsgálatok jelen állása szerint.

– Az alap a téli gumi és a „látás” – mondta a szakember. – De jégen vagy ónos esőben bármilyen gumink lehet, a féktávolság akár a tízszeresére is nőhet. Fontos az is, hogy kilássunk a járművünkből. Nem elegendő, ha ilyenkor a befagyott szélvédőre kaparunk két lyukat, mert ettől még nem tudunk kellően tájékozódni. Még nem látunk oldalra vagy hátra. Érdemes az ablaktörlőgumikat is ellenőrizni, nehogy odafagyjanak a szélvédőre. Ötajtós autó esetében a hátsó ablaktörlőt is meg kell vizsgálni. Azaz, aki nem garázsban parkol télen, az legalább tíz-tizenöt perccel indulás előtt „járja” körbe a járművét.

A régiós elnök említést tett arról is, hogy az ablakok jégmentesítésére tartsunk magunknál megfelelő spray-t, és a zárjégoldó is jól jöhet, és végezzük el a szükséges „biztonsági beavatkozásokat”.

– A téli közlekedés általában lassabb, mivel gyorsan kialakulhatnak váratlan vagy rendkívüli forgalmi helyzetek, amelyre reagálnunk kell – emelte ki dr. Farkas Károly. – Erdős, hegyes vidéken, ami megyénkben bőven akad, arra is fel kell készülnünk, hogy a fákról lehulló hó vagy zúzmara megváltoztatja az útviszonyokat. Bármilyen korszerű autónk is van, a vezetést támogató, valamint a biztonsági rendszerek önmagukban nem jelentenek megoldást. Elsődleges az óvatosság, a körültekintőbb vezetés.

Naponta előfordulnak balesetek

Az erdőkkel borított Vértes, Gerecse és Pilis gyönyörű, de havas időben erre jóval veszélyesebb autózni, mint az alföldi területeken. Télidőben a Tatabányáról Bajnán át Esztergomba vezető úton naponta fordulnak elő balesetek. Hasonlóan veszélyes a Tatabányáról a Gánt irányában kivezető szakasz is. Az út jó minőségű, ezért gyakran merészebben vezetünk itt. De az 1-es főút bicskei szakasza is furcsa útviszonyokat produkálhat. A szakemberek nem véletlenül beszélnek erről a térségről úgy, mint a „bicskei katlan”, hiszen ködös, párás, páralecsapódásos útszakaszról van szó. De ez elmondható megyénk valamennyi hegyi, illetve Duna menti településéről, ez utóbbinál a Neszmély–Süttő közötti szakasz érdemel külön említést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!