bedühödött

2020.06.03. 07:19

Vádat emeltek a nő ellen, aki sarlóval ment neki az élettársának

A páros összevitatkozott, majd a nő így akart bosszút állni párján. Az ügyészség felfüggesztett börtönt kért a nőre.

Kemma.hu

A sarló fegyverré vált a nő kezében

Forrás: police.hu

A Tatai Járási Ügyészség vádat emelt egy nő ellen súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt indult ügyben. A nő egy veszekedés közben sarlóval szúrta meg élettársát. Az ügyészség a vádiratban indítványozta, hogy a Tatai Járásbíróság a vádlottat tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje, a lefoglalt sarlót, mint az elkövetés eszközét kobozza el.

Dr. Horváth Sándor, a megyei főügyészség helyettes szóvivője a Kemma.hu-nak elmondta, hogy a vádirat szerint az ittas nő 2019. november 24-én 18 óra 50 perc körüli időben a Tatához közeli községben lévő ház szobájában összevitatkozott a szintén ittas élettársával.

A vádlott a vita hevében hirtelen felkapott egy sarlót a bejárati ajtónál lévő fotel mellől, és azzal egy kis-közepes erejű, kaszáló mozdulattal a férfi bal oldala felé vágott, melyet eltalált. Az élettárs a bántalmazás következtében a gerincoszlopán körülbelül 1 centiméteres szúrva-metszett sebzést szenvedett, melynek gyógytartama 8 napon belüli, azonban fennállt az ennél súlyosabb sérülés lehetősége.

A sarló fegyverré vált a nő kezében (Fotó: police.hu)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!