ügyészség

2018.07.03. 13:35

Több mint száz migránst csempészett át a határon a bűnszervezet (videó)

Egy iraki férfi és magyar társai száznál is több embert csempésztek át az országon. Az egyik tagot a közelmúltban a Kanári-szigeteken kapták el.

kemma.hu

A férfi akár 20 évet is kaphat

Forrás: police.hu

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség az embercsempészés szervezője, irányítója által, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat egy iraki és öt magyar férfival szemben.

Az iraki állampolgár mint elsőrendű vádlott 2015 júliusában hozta létre az embercsempészéssel foglalkozó bűnszervezetet, melynek ő volt a vezetője. A bűnszervezet magyarországi központtal 2016 májusáig működött azzal a céllal, hogy a migránsokat Nyugat-Európába csempésszen – tudtuk meg dr. Reszl Ildikó főügyésztől.

Ahogy arról beszámoltunk, a szervezet egyik magyar tagját nemrég a Kanári-szigeteken kapták el. Az őrizetbe vételről felvétel is készült.

Az elsőrendű vádlott a bűnszervezet alsóbb színtű irányítójának beszervezett két másik férfit, a másod- és harmadrendű vádlottakat, majd sofőrként csatlakozott még hrom férfi. A bűnszervezet tagja volt még legalább három ismeretlen személy, akik a migránsokat a menekült táborokból irányították, és az egyik budapesti hotelben fogadták.

Az iraki férfi a migránsoknak a bicskei és a vámosszabadi menekülttáborokból egy budapesti hotelbe, majd onnan Nyugat-Európába történő illegális szállítását szervezte és irányította. A bűnszervezet feje a migráns személyektől kapott pénzből fizette a bűnszervezet tagjait, illetve ő finanszírozta az embercsempészéshez használt gépjárművek, autópálya matricák, telefonok megvásárlását. A két beszervezett magyar férfi a migránsokat szállító gépjárművek sofőrjeit telefonon keresztül irányította, koordinálta, továbbá ők közölték az úticélt.

Az elkövetők ezzel a módszerrel 2015 júliusától 2016 májusáig legalább 100 főt csempésztek Nyugat-Európába.

Az embercsempészet révén az iraki férfi 6.082.773 forinttal, a másodrendű vádlott 2.288.163 forinttal, a harmadrendű vádlott 1.086.475 forinttal, a negyedrendű vádlott 868.860 forinttal, az ötödrendű vádlott 218.259 forinttal, a hatodrendű vádlott pedig 233. 868 forinttal gazdagodott.

A férfiak büntetőjogi felelősségéről a Tatabányai Törvényszék fog dönteni.

(Borítókép: police.hu)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!