lopás

2019.08.23. 14:00

Letartóztatták az oroszlányi időseket fosztogató páros női tagját

A nő társával járta az idősek házait. Különböző indokokkal bekéredzkedtek, majd meglopták az időseket.

Kemma.hu

Forrás: Shutterstock

A rendőrség tájékoztatása szerint a bíróság augusztus 23-án elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, aki társával április és augusztus között, több alkalommal idős emberek házából lopott. Ahogy arról korábban beszámoltunk, R. Nándor és H.-né D. Melinda először április 30-án kéredzkedett be egy 78 éves ismerősük lakásába azzal az indokkal, hogy kávét szeretnének inni. Ezután arra kérték a sértettet, hogy ott aludhassanak nála, amibe az idős személy beleegyezett. Amikor a sértett elaludt, az elkövetők eltulajdonították a hallókészülékét és a vérnyomásmérőjét, majd távoztak a helyszínről. Két héttel később a páros újabb bűncselekményt követett el. Ezúttal segítségnyújtás ürügyén mentek be egy ismerősük lakásba, ahonnan készpénzt és táblagépet loptak el.

H.-né D. Melinda augusztus 15-én egy 81 éves asszony lakásába kéredzkedett be azzal az indokkal, hogy használhassa a mellékhelyiséget. Amikor a sértett nem figyelt, magához vette a konyhaasztalon hagyott pénztárcáját, és távozott. R. Nándort május 27-én, H.-né D. Melindát pedig augusztus 21-én hallgatták ki gyanúsítottként az oroszlányi nyomozók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!