ünnepség

2019.06.05. 07:00

Köszönetet mondtak az esztergomi rendőröknek a papgyilkos támadó gyors elfogásáért

A táti polgármester külön megköszönte az esztergomi rendőrök gyors munkáját. Ezen kívül Szent György emlékplakettet adományoztak Keil István nyugalmazott rendőr alezredesnek.

Walczer Patrik

Keil István, nyugalmazott rendor alezredes az elismeréssel

Forrás: 24 Óra

Fotó: Walczer Patrik

A táti polgármesteri hivatal épületében június 4-én tartott összejövetelen köszönte meg az Esztergomi Rendőrkapitányság munkatársainak Turi Lajos polgármester, hogy rekordgyorsasággal, a bűncselekményt követő napon elfogták Kardos Mihály plébános támadóját. Mint arról korábban beszámoltunk, május 18-án – aki korábban már a törökbálinti papgyilkosságért életfogytiglant kapott – P. László gyónási szándékkal csöngetett be az atyához, majd később pénzt is kért tőle. A pap háromezer forintot adott neki, majd a férfi elment, de egy óra elteltével újra megjelent. Ekkor már nyomatékosabb hangnemben ételt és újabb pénzt követelt, majd kutakodni kezdett a plébánián.

A plébános ezt kihasználva az udvarra futott, ahol P. Lászlóval dulakodni kezdtek. Sikerült kiszabadulnia a férfi szorításából és az utcára kijutva segítségért kiáltott. Az elkövető elmenekült a helyszínről, az esztergomi rendőrök másnap délután Vácon fogták el. P. Lászlót az Esztergomi Járásbíróság első fokon hat év börtönre ítélte, amely ellen a vádlott fellebbezett.

 

Egész Tát hálás nekik (Fotó: Walczer Patrik / 24 Óra)

Elismerések

A köszönetnyilvánítás alkalmával Gresu Ferenc és Párvai Attila rendőr törzszászlósok, Farkas Klaudia rendőr hadnagy, Ősz Norbert Csaba rendőr törzsőrmester anyagi jutalomban részesült. Farkas Gábor rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány Szent György emlékplakettet adományozott Keil István nyugalmazott rendőr alezredesnek, aki évtizedes tapasztalatával és P. László korábbi bűncselekményeit felidézve segített az elkövető kézre kerítésében.

Turi Lajos polgármester a város és a plébános nevében szerény ajándékot adott át a rendőrség tagjainak. Debreczeni István rendőr alezredes, esztergomi rendőrkapitány bűnmegelőzési tanácsokat adott a plébánosnak. Végezetül dr. Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője gratulált a rendőröknek.

Keil István, nyugalmazott rendor alezredes az elismeréssel (Fotó: Walczer Patrik / 24 Óra)

További részleteket a 24 Óra június 5-i számában olvashatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!