erős kezdés

2018.09.16. 07:31

K. Imre előbb leitatta, majd a vonatúton kifosztotta újdonsült barátját

Kifosztás megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 58 éves budapesti férfi ellen.

kemma.hu/police.hu

10 nap alatt elkapták a szlovák férfit, aki Komáromban, egy vendéglátóhelyen „használta ki az alkalmat”.

Forrás: Shutterstock

A gyanú szerint K. Imre június 4-én a hajnali órákban Budapesten, egy pályaudvaron ismerkedett meg a sértettel, akit sörrel kínált. Közösen szálltak vonatra, ahol a tettes tovább itatta társát. A 83 éves sértett a vonaton elaludt, amit a gyanúsított kihasznált. Átkutatta a táskáját, majd kivette a benne lévő készpénzt és illatszert. Tovább kutakodott, és az idős férfi nadrágzsebében talált pénztárcából a pénzt is elvette. A sértett, amint észlelte az értékeinek hiányát, feljelentést tett a rendőrségen.

Az esztergomi nyomozók a rendelkezésre álló adatok alapján azonosították, és július 5-én elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit. A nyomozók a pénzt és az illatszert is a kutatás során lefoglalták.

Az Esztergomi Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az ügyészségnek.

(Borítókép: Illusztráció)

Címkék#lopás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!