rossz döntés

2019.05.20. 10:09

Három ittas vezetőt fogtak egy nap alatt a rendőrök

Két esztergomi és egy oroszlányi esetben intézkedtek a rendőrök. Mindhárom ittas sofőrt egy napon belül kapták el.

Kemma.hu/police.hu

Forrás: Shutterstock

 

Az Esztergomi Rendőrkapitányság járőrei 2019. május 19-én éjfél után Esztergomban, a Várfok utcában megállítottak egy személygépkocsival közlekedő helyi lakost. Az ellenőrzés során alkalmazott alkoholszonda pozitív eredményt mutatott, ezért a sofőrt további intézkedés céljából a rendőrkapitányságra előállították. A mérési eredmények alapján a 64 éves nővel szemben a rendőrök közigazgatási bírságot szabtak ki.

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök két könnyű sérüléssel járó és egy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A rendőrök kilenc személyt fogtak el, nyolc főt állítottak elő és három ittas járművezetővel szemben intézkedtek. Biztonsági intézkedésre öt esetben került sor.

A helyi rendőrök ugyanezen a napon éjszaka Esztergomban, a Móricz Zsigmond utcában ellenőriztek egy személygépkocsival közlekedő esztergomi férfit. A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív lett, ezért mintavétel céljából a rendőrkapitányságra előállították. A mérési eredmények alapján a rendőrök a férfival szemben büntetőeljárást kezdeményeztek, a vezetői engedélyét elvették.

Az oroszlányi rendőrök május 19-én este Oroszlányban, a Bokodi úton megállítottak egy személygépkocsival közlekedő tatabányai lakost. Az ellenőrzéskor alkalmazott alkoholszonda pozitív eredményt mutatott, ezért a férfit mintavétel céljából a rendőrkapitányságra előállították. A mérési eredmények alapján a rendőrök a 20 éves sofőrrel szemben büntetőeljárást kezdeményeztek, a vezetői engedélyét elvették.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!