csalás

2020.02.18. 10:59

Hamar bíróság elé áll a rendszámmal trükköző sofőr

A Kisbéri Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát azzal a férfival szemben, aki egy másik jármű hatósági jelzését szerelte fel az autójára.

Kemma.hu

Forrás: Shutterstock

A rendőrség tájékoztatása szerint eljárás indult egy bakonybánki férfi ellen, aki február 10-én délután Kisbéren, a Szent Imre utcában közlekedett egy személygépkocsival. A rendőrök ellenőrzés alá vonták és megállapították, hogy az Ausztriából származó járműre szerelt hatósági jelzés egy másik autóhoz tartozik.

A sofőrt a rendőrkapitányságra előállították, és gyanúsítottként hallgatták ki. Ellene egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette miatt indítottak büntetőeljárást. B.Gábor gyanúsítotti kihallgatása során a bűncselekmény elkövetését beismerte.

A rendőrség a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és bíróság elé állítási javaslattal megküldte az eljárás ügyiratait a Komáromi Járási Ügyészségnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!