büntetőeljárás

2019.08.12. 08:07

Hatalmas felelőtlenséggel vezette robogóját a részeg fiatal Dorogon

Éjszaka csíptek el egy fiatal motorost a rendőrök, aki amellett, hogy részegen vezetett, még a papírjai és a bukósisakja is hiányzott.

Kemma.hu

Forrás: Shutterstock

A rendőrség tájékoztatása szerint a helyi járőrök augusztus 11-én éjszaka Dorogon figyeltek fel egy segédmotor-kerékpárral közlekedő férfira, aki nem viselt bukósisakot, ahogy a mögötte ülő utasa sem. Megállították, ekkor derült ki, hogy a 21 éves sofőrnek nincs jogosítványa, a jármű pedig nem rendelkezik kötelező biztosítással. A rendőrök alkoholszondát alkalmaztak a férfival szemben, ami pozitív lett. A sofőr ellen szabálysértési-és büntetőeljárás indult.

 

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök egy személyi sérüléssel járó és öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Az egyenruhások nyolc személyt fogtak el, öt főt állítottak elő és hat ittas járművezetővel szemben intézkedtek. Biztonsági intézkedésre két esetben került sor.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!