agresszió

2019.10.02. 11:46

Eszméletlenre verték áldozatukat, majd ellopták óráját és nyakláncát

A két ukrán férfi letartóztatásának meghosszabbítását indítványozta az ügyészség, akik eszméletre verték, majd kifosztották áldozatukat.

Kemma.hu

Forrás: Shutterstock

A Tatabányai Járási Ügyészség rablás bűntette miatt indult ügyben indítványozta annak a két férfinak a letartóztatása meghosszabbítását, akik úgy bántalmaztak egy embert egy buszmegállóban, hogy az eszméletét vesztette, majd tőle az ékszereit és karóráját elvették.

Dr. Reszl Ildikó főügyésztől megtudtuk, hogy az ügyészség indítványára a nyomozási bíró 2019. szeptember 9-én rendelte el a férfiak letartóztatását, mert fenn állt annak a veszélye, hogy a büntetőeljárásban elérhetetlenné válnának, illetve a bizonyítást veszélyeztetnék. Továbbá indítványozták, hogy a nyomozási bíró a letartóztatás határidejét két hónappal hosszabbítsa meg.

Az ukrán állampolgárságú elkövetők közül az egyik férfi 2019. szeptember 7-én hajnali negyed kettőkor egy tatabányai buszmegállóban az ittas sértettet bántalmazta azért, hogy értékeit elvegyék. Az ukrán férfi talpával derékon rúgta a mellette elhaladó sértettet, amitől a járdára zuhant. Ezt követően a bántalmazott megpróbált felállni, de ugyanez a férfi jobb lábával a jobb combja felé rúgott, azonban ezt a rúgást a sértett a kezével elhárította, ezért a rúgás a könyökét érte.

Ezután az ukrán férfi tovább ütötte a sértettet, akinek arcát és gyomrát is eltalálta, majd az ütésektől földre rogyott sértettet orrba ütötte, aminek következtében eszméletét vesztette.

Az elkövetők a földön fekvő, eszméletlen állapotban lévő sértettet átkutatták, és tőle ellopták a 40 ezer forint értékű karóráját, valamint az 5 ezer forint értékű, arany és ezüst színű nyakláncát. A nyomozók később az egyik ukrán férfi lakhelyeként szolgáló munkásszállón megtalálták az ellopott órát és lefoglalták azt.

A bántalmazás során a két férfi nyolc napon belül gyógyuló ajaktáji, könyöktáji, és mellkastáji zúzódásokat okozott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!