gázkiáramlás

2018.11.30. 16:31

Életet mentett a szén-monoxid érzékelő egy várgesztesi családnál

Szerencsére időben jelzett a szén-monoxid érzékelő egy várgesztesi lakásban csütörtök reggel. A helyszínre a tatabányai tűzoltók érkeztek ki.

Kemma.hu/katasztrofavedelem

Forrás: Shutterstock

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a lakásban két felnőtt és két gyermek tartózkodott, amikor az egyik szobában a szén-monoxid érzékelő bejelzett. A jelzést követően a lakók szellőztettek, és elhagyták az épületet, majd tárcsázták a 112-es segélyhívó számot.

A tatabányai hivatásos tűzoltók a kiérkezés után rekonstruálták a helyszínt és méréseket végeztek. A mérések igazolták a szén-monoxid szivárgást, amely magas értéket mutatott. A gázkiáramlás helyét és forrását is sikerült a tűzoltóknak beazonosítani, így a lakás gázkazánja és gázkéménye letiltásra került, azonban a család másfajta fűtőberendezéssel meg tudta oldani a fűtést. Az érzékelőnek köszönhetően személyi sérülés nem történt.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, szén monoxid-mérgezés miatt kellett kiüríteni egy esztergomi iskolát októberben. Fűtési technológiától függetlenül komoly veszélyt jelenthet, ha a fűtőeszközt nem rendeltetésszerűen használják, ha szabálytalan annak kivitelezése, vagy ha a rendszeres műszaki felülvizsgálatot elmulasztották.

A szén-monoxid-mérgezést nehéz észrevenni

A szénmonoxid a tökéletlen égéskor keletkező melléktermék. Színtelen, szagtalan, ezért érzékszerveinkkel lehetetlen észrevenni. A szén-monoxid-mérgezés kezdeti tünetei a hányinger és a fejfájás, azonban szervezetünk nem minden esetben képes a megfelelő reakcióra, márpedig a szénmonoxid jelenlétének késői felismerése könnyen tragédiához vezethet.

A szénmonoxid a lakás légterébe a kéményen keresztül, vagy a tüzelőberendezésen keresztül kerülhet. A nem megfelelően működő kéményből az égéstermék (füstgáz) visszaáramlik a lakásba, míg a nem kellően tömör kályhákból, kandallókból, füstcsövekből, az elszennyeződött fürdőszobai átfolyós vízmelegítőkből közvetlenül is juthat szén-monoxid a lakótérbe.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!