kisokos

2019.07.21. 11:30

Mielőtt autósra és gyalogosra mutogat, ezt a cikket minden bringásnak el kell olvasnia

Az utóbbi hetekben számos kerékpáros baleset történt megyénkben. Utánanéztünk, hogy mi állhat az esetek hátterében. Nem meglepő: sokszor a szabályok rossz ismerete és az alkohol is közrejátszik a baleseteknél.

Szabó Klaudia

Az utóbbi hetekben számos kerékpáros baleset történt megyénkben. Utánanéztünk, hogy mi állhat az esetek hátterében.

Forrás: police.hu

A minap súlyosan megsérült egy kerékpáros, aki Tatán az Almási úti temető közelében egy tehergépkocsinak ütközött. Az adott útszakaszon a biciklivel közlekedő nő behajtott az egyirányú utcába a forgalommal ellentétes irányban, ám nem a járdán kerekezett, így a szemből érkező jármű elejének ütközött.

Az eset kapcsán a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője, Racsné Galambos Gréta hangsúlyozta, egyirányú utcába tilos a forgalommal szemben kerékpárral behajtani, kivéve ha ezt kiegészítő tábla megengedi. Ekkor az úttest jobb oldalán kell haladni. Hozzátette, a megyében ilyen jelzést nem helyeztek még ki.

Elindulásnál az fontos, hogy az ember a jármű biztonságos vezetésére képes állapotban legyen. Azonban a napokban Tatán és Neszmélyen is bejelzett az alkoholszonda, amikor is elektromos biciklivel haladókat állítottak meg a rendőrök, köztük egy 81 évest. Az esetekből látható, nem mindenki van tisztában azzal, milyen következményekkel járhat felelőtlenségük. Racsné Galambos Gréta kiemelte: az elektromos biciklivel közlekedőkre, a kerékpárosokra vonatkozó szabályok érvényesek, azzal a kiegészítéssel, hogy ha a vezető a motort használja, akkor számára teljes mértékben tilos az alkoholfogyasztás.

– Tavaly összesen 86-an, idén júniusig pedig már 35-en sérültek meg kétkerekűvel balesetben. A leggyakoribb, hogy az emberek nem az út-, látási, időjárási viszonyoknak, illetve a jármű sajátosságainak megfelelő sebességgel hajtanak. Emellett nem adják meg az elsőbbséget, valamint gyakran nem tartják be a kanyarodási szabályokat – fogalmazott a szóvivő.

Arról is érdeklődtünk, hogy mekkora büntetést kaphatnak a szabálytalanul közlekedők. A szóvivő elmondta, a bírság az elkövetett szabálysértéstől függ, azonban általánosságban elmondható, a helyszíni bírságok ötezertől 50 ezer forintig terjednek, míg közigazgatási bírság esetében az összeg hatvanezer forint. Például az egyirányú utcába forgalommal szemben behajtás – kiegészítő tábla hiányában – harmincezer forinttal büntetendő, a jelzőlámpa piros jelzésén való áthaladásért pedig ötvenezer forintos bírság jár.

Ahol a tábla tiltja, ott ne bringázzunk!

A megyei rendőr-főkapitányság szóvivője azt is kiemelte, hogy tilos biciklizni autópályán, autóúton, illetve ott, ahol ezt tábla tiltja. 12 éven aluli gyermek főútvonalon nem biciklizhet. A kerékpárúton, sávon, vagy erre utaló jelzés esetében az autóbusz-forgalmi sávon, ahol ilyen nincs, a leállósávon, vagy a kerékpározásra alkalmas útpadkán, illetőleg – ha az út és forgalmi viszonyok ezt lehetővé teszik – a lakott területen kívüli úton, a főútvonalon az úttest jobb széléhez húzódva kell közlekedni.

– Lakott területen pedig ott tilos, ahol az úttest közlekedésre alkalmatlan. A gyalogos forgalom zavarása nélkül és legfeljebb 10 kilométeres sebességgel a járdán szabad közlekedni, azonban az útpadkán, az úttesten é s a járdán csak egy sorban szabad haladni – tette hozzá Racsné Galambos Gréta.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!