autópálya mellett lopott

2018.10.08. 18:56

A tolvaj úgy gondolta: aki amit talál, az övé

Egy autópálya pihenőben lévő benzinkút mosdójában felejtette a sértett a táskáját, amit egy német állampolgár el is lopott.

Kemma.hu/police.hu

Fotó: shutterstock.com

Úgy tűnik, újabb elkövető pályázik az M1-es autópálya legpofátlanabb tolvaja címre. A rendőrség tájékoztatása szerint ugyanis az M1-esen, a Bábolna közelében lévő pihenőhelyen egy mosdóból lopott el egy táskát egy német házaspár.

A pihenőhelyen állt meg egy menetrend szerint közlekedő autóbusz október 6-án délelőtt. Az egyik utas bement a benzinkút mosdójába, a táskáját pedig a mellékhelyiségben felejtette. Mikor észrevette, hogy nincs meg a táskája, azonnal visszament a mosdóba, de addigra a retikül már nem volt ott. A sértett azonnal feljelentést tett a rendőrségen.

A komáromi rendőrök a helyszínen adatgyűjtésbe kezdtek és rövid időn belül azonosították az elkövetőt. Kiderült, hogy az elkövető, egy 57 éves nő turistabusszal utazott, ami már tovább közlekedett Budapest felé. Útközben fogták el a nyomozók a néhány órával a bűncselekmény elkövetését követően.

A rendőrök az asszonynál az eltulajdonított táskát is megtalálták. A benne lévő pénzt lefoglalták a nyomozók, viszont a sértett iratai és a mobiltelefonja hiányzott a táskából. Kiderült, hogy azokat az elkövető férje a pihenőhelyen kidobta az egyik szemetesbe.

Az ellopott tárgyak egy részét a rendőrök megtalálták és visszaadták a tulajdonosnak. A nyomozók a nőt és férjét is előállították a Komáromi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket. S. Sylvia ellen lopás bűntett, S. Wolfgang ellen pedig orgazdaság vétség és okirattal visszaélés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!