Kék hírek, bulvár

2017.03.13. 06:42

Évek óta egyetlen autót sem loptak el Kisbéren

Kisbér mellett Bakonyszombathely, Tárkány és Ászár számít bűnügyi szempontból a legfertőzöttebbnek.

P. P.

Március elsején volt egy éve, hogy dr. Szalay Péter alezredes lett a kisbéri rendőrkapitányság vezetője, aki a napokban értékelte az elmúlt hónapokban általa irányított munkát. Eredményeit a főkapitány azzal is elismerte, hogy határozatlan időre megerősítette őt új beosztásában.

Érdeklődésünkre az immár kinevezett városi kapitány egyebek mellett elmondta, hogy működési területükön tovább csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma. Olyannyira, hogy 2010-ben még 614 volt, tavaly viszont már csak 229. Igaz, ez kettővel több, mint egy esztendővel korábban, de ez elhanyagolható különbség.

A nyomozások eredményessége továbbra is jó, az elmúlt esztendőben, csaknem 65 százalékossá vált. A kiemelten kezelt bűncselekmények esetében kifejezetten kedvező tendencia érvényesült, amit jól bizonyít, hogy ebben a kategóriában 2010-ben 348 eset volt, tavaly viszont már csak 112.

[caption id="" align="alignright" width="350"] Buttás Krisztián főtörzsőrmester, bűnügyi technikus ujjlenyomatokat vesz egy előállított gyanúsítottól (Fotó: P. P.)
[/caption]Ez az eredmény azért érdemel különös figyelmet, mert 2015 közepén két település is csatlakozott a Kisbéri Rendőrkapitányság illetékességi területéhez, így 2016 volt az első olyan teljes év, amikor Csép és Tárkány bűnügyi adatai is „beleszámítódtak” a kimutatásokba.

Tény ugyanakkor az is, hogy a közterületeken elkövetett bűncselekmények számai az elmúlt hét év adatait összevetve már jóval hullámzóbb tendenciát mutatnak. 2010-ben 82, 2011-ben 76, 2012-ben 110, 2013-ban 79, majd 2014-ben csak 36 közterületi bűncselekmény történt, aztán 2015-ben 44, tavaly pedig 64.

Jó hír viszont, hogy autólopás évek óta nem volt, betöréses lopás is egyre ritkábban. Utóbbiak esetében sem a családi házak a célpontok, hanem a melléképületek és a különböző tároló helyek. Ezek tettesei és más elkövetők utáni nyomozás átlagos időtartama tavaly 96 nap volt. Ez ugyan több, mint a korábbi években, mert gyakrabban kellett szakértőket kirendelni.

Az ismertté vált bűncselekmények területi megosztását elemezve megállapítható, hogy a kapitányság működési körzetében Kisbér városa tekinthető bűnügyi szempontból a legfertőzöttebbnek. Bizonyítja ezt, hogy 2016-ban az ismertté vált bűncselekményeknek pontosan a felét az itt élők sérelmére követték el.

A vonatkozó lista élbolyában található még Bakonyszombathely, Tárkány és Ászár is, ez utóbbi főleg a 81-es számú főút átmenő forgalma miatt. A többi településen arányosan oszlik el a bűncselekmények száma. Kiemelendő továbbá, hogy az ezek miatt keletkezett károk nagyságrendje szintén csökkent. Míg 2010-ben csaknem 47 millió forint volt, addig tavaly alig több 23 milliónál.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!