2016.01.27. 08:37
Arconrúgás miatt 100 órányi büntetés
Még 2011. november 27-én rendezték Bokodon azt a bajnoki futballmérkőzést, amelyen a házigazdák a piliscséviek csapatát fogadták. Akkor a mérkőzés hetvenedik percében olyasmi történt, ami később a rendőrségen, majd az ügyészségen, aztán a Tatabányai Járásbíróságon folytatódott.
A több mint négy évvel ezelőtti meccsen – nagyon sokak megdöbbenésére – a bokodiak játékosa, Sz. M. lábfejével a nézők egy része szerint szándékosan arcon rúgta a vendégegyüttes egyik játékosát, akin így akart elégtételt venni vélt sérelméért. A megdöbbentő jelenetet látva 20-25 szurkoló azonnal berohant a pályára, ahol dulakodni kezdtek, ezért a bíró lefújta a mérkőzést.
A jegyzőkönyv elolvasása és a további részletek megismerése után az MLSZ megyei elnöke, Khéner László feljelentette Sz. Mihályt, aki ennek következtében a vádlottak padjára került, s a bíró bűnösnek találta őt súlyost testi sértés bűntettének kísérletében, illetve garázdaság bűntettében.
Megtudtuk, hogy garázdaság miatt azért, mert a nézőkben riadalmat és megbotránkozást váltott ki a sportoló magatartása, aki ugyan csak nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozott az általa megtámadott védőnek, de az – eredeti szándéka szerint – lehetett volna súlyos is, ezért minősítették azt csak kísérletnek.
A tárgyalássorozat elején, még 2013-ban az ügyészség végrehajtásában felfüggesztendő szabadságvesztést indítványozott. Ezzel szemben a bíróság – elsősorban az időmúlás miatt – száz óra közérdekű munkavégzésre ítélte Mihályt, amit fizikai munkakörben kell teljesítenie.
Az ügyész tudomásul vette a döntést, a vádlott és védője pedig három napnyi gondolkodási időt kért, így az ítélet egyelőre nem jogerős.