2014.07.21. 15:39
Omega-balhé: Benkőék kezdték a verekedést?
Korábban beszámoltunk arról, mi történt Benkő Lászlóval és Debreczeni Ferenccel – vasárnap hajnalban érte támadás az Omega zenészeit. Tatai koncertjükről hazaérve, taxival szerettek volna továbbutazni Benkőék, aminek sajnos verekedés lett a vége.
A sofőr szerint a zenész nem volt józan és elsősorban a 20 perces várakozást kifogásolta. Felhívta a diszpécsert és elmondta, hogy elhagyja a helyszínt, mert nincsenek olyan állapotban, hogy elvigye az utasokat. Erre a sofőr elmondása szerint átment a sofőr oldalára Benkő László és megpróbált beütni az autóba és arcon ütötte. Ekkor szállt ki az autóból és H. Zoltán szerint ekkor estek neki mindketten és ebből adódott a verekedés. – írta meg a propeller.hu.
Erre azonban Benkő László is reagált a rádióban. Továbbra is kitart saját verziójuk mellet, sőt azt is közölte, hogy ennek az esetnek nagyon komoly következményei lesznek a későbbiekben.
“Szégyenletes az, hogy egy közfeladatot ellátó taxis – aki a közösségi közlekedés részét képezi egy adott településen – rombolja a tisztességes és törvényt tisztelő taxisokról kialakult általános megítélést a közvéleményben.” – közölte az Országos Taxis Szövetség (OTSZ).