Kék hírek, bulvár

2014.04.18. 11:13

A templomkulcsot és a táskát is vitte a tolvaj

Címkék#Tata

Elkapták a férfit, aki a sekrestyés táskáját is ellopta a tatai Szent Kereszt templomból. Az Úrnapi körmenet alatt lépett akcióba a tolvaj.

kemma.hu

Lopás megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Tatai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya M. R. ellen, aki a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint március 7-én a tatai Szent Kereszt templom sekrestyéjéből az Úrnapi körmenet és szentmise ideje alatt eltulajdonította a sekrestyés táskáját.

A táskában készpénz, mobiltelefon és a sekrestye kulcsa volt. A gyanúsítottat április 17-én fogták el a tatai nyomozók. A nála tartott házkutatáson a rendőrök megtalálták a templom kulcsát, melyet visszaadtak a papnak. A 20 éves tatai férfit még aznap gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók. M. R. elismerte a bűncselekmény elkövetését.

Elmondta, hogy hazafelé menet egy hirtelen vezérelt ötlettől nyitott be a templom oldalsó ajtaján. Maga is meglepődött, hogy azt nyitva találta. Felkapta az ott talált táskát és elmenekült. A telefont a táskával együtt eldobta, a pénzt elköltötte.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!