Kék hírek, bulvár

2014.03.30. 11:37

Bíróság elé állhat a részeges fűnyírótolvaj

Egy tokodi focipályán lévő raktárhelyiségből tulajdonított el egy fűnyírót egy helybéli férfi március 15-én. Egyszerű volt elkapni a tolvajt, ugyanis a fűnyíró nyomai egészen a garázsáig vezették a rendőröket. Most bíróság elé állíthatják a férfit.

kemma.hu

A gondnok délelőtt vette észre a lopást, aki a helyi körzeti megbízottól kért segítséget. A rendőröknek csak követniük kellett a focipályától kiinduló, a fűnyíró kerekei által hagyott nyomokat, melyek Tokod egyik családi házához vezettek. Az egyenruhások a garázsban megtalálták a gyep ápolására szolgáló eszközt és a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 58 éves helybélit (aki egyébként később az egyik kereskedelmi csatorna kérdésére elmondta, részegen jutott eszébe, hogy ellopja a fűnyírót).

A férfit a rendőrök előállították a Dorogi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. A tettes beismerő vallomást tett. A gyanúsított ellen – szabadlábon hagyása mellett – lopás gyanúja miatt folytatott eljárást a Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya, melyet március 27-én bíróság elé állítási javaslattal fejezett be és küldött meg az Esztergomi Járási Ügyészségnek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!