2013.04.28. 08:12
Útinform
Nem lesz felhőtlen az ég és az eső is szemerkélhet még, de a kerékpárosokat és a gyalogosokat ez nem szokta zavarni. Sokan lesznek, akik kirándulni indulnak és használni fogják a közutakat. Figyelni kell rájuk!
Az előrejelzések szerint április 28-án főként az ország északi felén alakulhat ki szórványosan zápor, helyenként zivatar, emellett azonban országszerte számíthatunk több-kevesebb napsütésre. Élénk, több helyen erős lökések kísérhetik a délnyugati szelet. Délután 21 és 26°C között alakul a hőmérséklet.
Az utakon, lakott területen kívül és belül egyaránt fokozottabban kell figyelni, mert nagy számban vannak jelen a két keréken közlekedők. A motorosok, a kerékpárosok és a gyalogosok – mint a közlekedés legvédtelenebb résztvevői – nagyobb kockázatnak vannak kitéve.
A járművezetőknek az átlagosnál is nagyobb óvatossággal kell figyelniük a gyalogosokra, bizonyos esetekben áthaladásukat segíteni kell. Lakott területen kívül és belül egyaránt vigyázni kell az úttest mellett haladókra, valamint a sokszor figyelmetlenül az úttestre lépőkre. De nem csak az autósok szabálytalankodnak. A közúti közlekedés valamennyi résztvevőjétől körültekintő közlekedést és a szabályok betartását kéri a rendőrség.