2013.03.26. 06:32
Keddi útviszonyok Komárom-Esztergom megyében
Feloldották a tehergépjárművekre vonatkozó forgalomkorlátozást. Éjszaka fagyokra számíthatunk.
17:16 Megszűnt a tehergépjárművek forgalomkorlátozása Komárom-Esztergom megyében. Az utak többnyire vizesek, az éjszakai fagy azonban reggelre jegessé és csúszóssá teheti, ezért fokozott óvatossággal kell közlekedni.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint március 27-én lassan megszűnik a havazás, addig is a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy figyelmesen, türelmesen, nagyobb követési távolságot tartva közlekedjenek. A járművek téli felszereltsége továbbra is elengedhetetlen. Induljanak el időben, a hó eltakarítása miatt elszenvedett késedelmet ne menetközben próbálják meg ledolgozni.
14:10 Elakadt egy kamion az M1-esen, Tatabánya mellett.
09:03 A 24 Óra előfizetőinek megértését és türelmét kérjük, mert vannak olyan területek, ahova csak délután tudjuk kiszállítani a keddi lapszámokat. Egyik terjesztőnknek például egy szerpentines részen kellett volna átkelnie, de ez olyannyira lehetetlen volt, hogy munkatársunkat a tűzoltóknak kellett kiszabadítani a hegyvidéki út fogságából.
06:55 A Vértes Volán tájékoztatása szerint a dunántúli Közúti Igazgatóságokkal történt egyeztetés után útnak indulhat a Tatabánya-Pécs járat. A Vértes Volán autóbuszai menetrend szerint közlekednek, csak kisebb késésekkel kell számolnia az utazóknak. A tegnap lehullott hó nem olvad, hajnalban mínusz 4 fok körül alakult a hőmérséklet. A települések közötti útszakaszokon lefagyások nehezítik a közlekedést, így lassúbb a haladás. Az iskolába, munkába igyekvőknek ezt is bele kell kalkulálni a menetidőbe.
Az utak állapota miatt a megye három pontján nem tudnak a menetrend szerint végig közlekedni a Vértes Volán autóbusz járatai. Így a Csolnok XII-es akna, Héreg autóbusz-forduló és Vértessomló autóbusz-forduló megállókat csak akkor érintik a buszok, ha újra járható az út.
A hétfői Tatabánya-Pécs között közlekedő járat, tegnap 10 órás késéssel tért vissza a déli országrészből.
06:30 Fehér táj fogadja a Komárom-Esztergom megyébe érkezőket, az utak havasak, jégbordásak. A rendőrség továbbra is korlátozza a 13-as és 81-es számú főutak, az Oroszlány és Környe, valamint a Környe és Tata közötti utak forgalmát. Az egyenruhások parkolókba terelik a tehergépjárműveket. Az Útinform tájékoztatása szerint az egész megyében hókásásak a főutak. A mellékutak a megye nagy részén havasak.
Azok a kamionok, amelyek úticélja Fejér megye, rendőri felvezetéssel hagyhatják el Komárom-Esztergom megyét, a többieknek várakozniuk kell, míg az utak számukra is alkalmassá válnak a közlekedésre. Az M1-es autópályán kihelyezett jelzőtáblák is arra figyelmeztetik a tehergépjárműveket, hogy ne hajtsanak le a sztrádáról a 13-as útra.
A rendőrség figyelmezteti az autósokat, hogy csak rendkívül indokolt esetben induljanak útnak. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint március 26-án megszakításokkal ugyan, de napközben is esni fog a hó, sőt késő délutántól délnyugat felől újabb hullámban valószínű intenzívebb havazás. Szerencsére sok baleset nem történt Komárom-Esztergom megye útjain.
Az elmúlt 24 órában mindössze egy súlyos és négy anyagi kárral járó közlekedési baleset történt a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy figyelmesen, türelmesen, nagyobb követési távolságot tartva közlekedjenek. A járművek téli felszereltsége továbbra is elengedhetetlen. Induljanak el időben, a hó eltakarítása miatt elszenvedett késedelmet ne menetközben próbálják meg ledolgozni.