2011.08.23. 13:08
Többször is ütközött az autópályán menekülő Mercedes
Egy német rendszámtáblájú Mercedesszel próbáltak külföldieket is átverni az M1-es autópályán. A tolvajok őrült száguldással menekültek a rendőrök elől.
Egy brit forgalmi rendszámú személyautó a jelzésre megállt, a benne ülőktől pénzt kértek, cserébe aranyékszernek látszó tárgyakat ajánlottak vélhetően jogtalan értékszerzés céljából. Mindeközben a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére állampolgári bejelentés érkezett, hogy két személy az M1 autópályán a leállósávban gyanúsan viselkedik.
A két rendőrjárőr a helyszínre érkezést követően igazoltatta a Mercedesben tartózkodókat, akik a rendőri intézkedés alól kivonták magukat, és Budapest felé kezdtek el menekülni.
A járőrök utánuk indultak, ezzel párhuzamosan erősítést kértek. A BRFK ennek eleget téve pár perc elteltével ellenőrző-áteresztő pontok felállításával lassítani kezdték a forgalmat Budapest felé.
A Mercedes az M1-M7 autópálya közös szakaszán, a 12 kilométerénél pedig menekülés közben érintőlegesen ütközött egy személyautónak, majd hátulról belerohant egy Suzukiba, amelyben ketten könnyebben megsérültek. A Mercedesben ülő nő az ütközés következtében súlyosan megsérült. Társát a Bicskei Rendőrkapitányságra előállították a rendőrök, kihallgatása jelenleg is folyamatban van.
A helyszíni szemle befejeződött, a forgalom zavartalan.