Kék hírek, bulvár

2011.02.15. 08:58

Lúzer egy betörő: részegen hagyta el a szajrét hazafele

A húszéves dorogi férfi eddig ötször volt büntetve. Most tizenhárom betörés miatt kell felelnie.

kemma.hu

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a 20 éves dorogi fiatalembert, akit 13 rendbeli betöréses lopással gyanúsít a Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.

Február 9-én két családi házból is betörést jelentettek. Az egyikbe délután hatolt be az akkor még ismeretlen elkövető, tévét és radiátorokat vitt magával. Éjszaka ismét akcióba lendült. A kerítésen átmászva jutott be egy másik családi ház udvarára, ahol a nyári konyhából élelmiszereket és konyhai gépeket lopott el.

A férfi ittas volt, amikor a bűncselekményeket elkövette, így a rendőröknek valójában csak követniük kellett az általa hagyott nyomokat. A lopott holmi  egy részét hazafelé elhagyta. Részleges személyleírás is volt a férfiról, az egyik sértett ugyanis felismerte szomszédját. A nála tartott házkutatás végül egyértelművé tette, hogy ő tört be a két családi házba, az eltulajdonított tárgyak nagy része ugyanis előkerültek a gyanúsított lakásán.

Léber Gabriella, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense a Kemma.hu-nak elmondta: a férfit ismerték a dorogi nyomozók, mert ezidáig 5 alkalommal volt büntetve. Legutóbb tavaly tavasszal szabadult kedvezménnyel 2 év 6 hónap szabadságvesztésből, de a feltételes szabadon bocsátás ideje még nem járt le, de emellett a Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán több eljárás is folyamatban van ellene üzletszerűen elkövetett lopás bűntett miatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!