Kék hírek, bulvár

2011.02.03. 13:53

Járókelők állították meg a táskatolvajt

Egy 54 éves asszony kezéből tépte ki a táskát egy 33 éves oroszlányi férfi. Ketten azonban megállították, és hívták a rendőröket.

Kemma.hu

Aktívak az állampolgárok Komárom-Esztergom megyében. Az elmúlt hónapokban több olyan bejelentés is érkezett a Rendőrségre, melyek alapján bűnhálózatokat sikerült felderíteni és bűnelkövetőket őrizetbe venni.

Tatabányán egy lakó éberségének köszönhetően vasárnapról hétfőre virradóra egy 4 fős fiatal társaságot értek tetten a rendőrök, szerda kora este pedig állampolgárok fogtak el és tartottak vissza egy táskatolvajt.

Egy 54 éves asszony kezéből rántotta ki táskáját a 33 éves oroszlányi férfi. A nő a Vadász úton haza felé sétált, mikor egy vele szembe jövő férfi mellé érve megrántotta a táskáját. Ekkor még nem tudta elvenni, de egy újabb erőszakosabb rántással kitépte az asszony kezéből, majd elszaladt. Az asszony kiabálni kezdett:  "fogják meg tolvaj"!

Többen is meghallották a segélykiáltást. Mintegy 100 méterre a bűncselekmény helyszínétől a tolvaj megcsúszott a jeges úton és kezéből kirepült a táska. Két férfi azonnal reagált, a falhoz állították, majd hívták a rendőrséget. A férfit ezt követően egy padra ültették és a rendőrök kiérkezéséig visszatartották.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!