2010.04.14. 14:26
Akció közben kapták el a kocsmák rémeit
Tizenöt kocsma kipakolását már beismerte az öt tatabányai jómadár, de a rendőrség még nem adta fel: lehet, hogy több bűnügyhöz is közük van a betörőknek.
Az öt jómadarat a járőrök buktatták le. Tatabányán, a Ságvári úton járőröztek, mikor feltűnt nekik egy Renault személygépkocsi. A benne ülőket nem sokkal korábban igazoltatták, de akkor a gyanús viselkedésen túl mást nem tudtak felmutatni ellenük a rendőrök. A Füzes utcában utcába érve látták meg ismét az autót, mely egy kocsmától nem messze áll és az a négy személy közelít felé, akit pár perccel előtte igazoltattak. A rendőrök láttán hárman gyorsítottak lépteiken és elmentek a kocsi mellett, negyedik társuk pedig a közeli bokrok felé vette az irányt.
Ekkor érkeztek meg a helyszínre a kocsma biztonsági rendszerét működtető szolgáltató munkatársai, akik riasztást kaptak a helyiségből. Körbejárva az épületet látták, hogy oda betörtek, a bejárati ajtót feszítették fel. A járőrök a négy férfi után siettek, ismét igazoltatták őket, majd átvizsgálták azt a bozótost, ahová egyikük bújt el a rendőrök elől. Onnan előkerült egy elemlámpa, egy csavarhúzó és egy maszk.
A négy férfit a Tatabányai Rendőrkapitányságra kísérték, ahol gyanusítotti kihallgatásuk során 15 bűncselekmény elkövetését ismerték el. Ötödik társukat szerda hajnalban fogták el és vették őrizetbe a nyomozók.
A Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kezdeményezte az 5 férfi előzetes letartóztatását.