Kék hírek, bulvár

2010.02.16. 17:10

Frontális karambol: három tűzoltóautó rohant a helyszínre

Frontálisan ütközött az Opel és a Mazda Tatán a Komáromba illetve Naszályra vezető utak kereszteződésében

P. P.

 Mindkét autó vezetője beszorult járművébe kedden délután, amikor frontálisan ütközött egy Opel a szabályosan közlekedő Mazdával. A két hölgyet a tűzoltók és a mentők együtt szabadították ki. A Mazdában ülő nő könnyebben, az Opelt vezető pedig súlyosabban sérült. Mindkettőjüket kórházba szállították. A balesetet szenvedők harmadik tagja ép bőrrel úszta meg a tragédiát.

Történt mindez Tatán, a Komáromi úton abban az útkereszteződésben, melynek baloldali ága Komáromba, a jobboldali pedig Naszályra vezet. A helyszínen megtudtuk, hogy az Opel nagy sebességgel érkezett Komárom felől a vizek városába. Vezetője Mocsán volt, ahova barátait vitte dolgozni. Valószínűleg siethetett, mert nem tudta bevenni a nagyívű kanyart.

Először egy Naszályra tartó Trabantnak ütközött, amit egy férfi vezetett. Tőle tudtuk meg, hogy az NDK-gyártmányú ajtójának az Opel leszakította a hátsó lökhárítóját, majd frontálisan becsapódott a mögötte szintén szabályosan haladó Mazdába, amit egy ugyancsak Naszályra tartó fiatalasszony vezetett.

Őt a tűzoltóknak viszonylag rövid idő alatt sikerült kiszabadítaniuk, míg a balesetet okozó nőt lényegesen később, hosszas előkészítés után. A rendőrség szakemberei jelenleg is folytatják a helyszínelést, s a vizsgálatot a tatabányai kapitányság közlekedésrendészeti munkatársai folytatják le.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!