Kék hírek, bulvár

2009.01.28. 11:19

Zsarolás! A 12 éves fiútól naponta követelték az eurót

A Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást – őrizetbe vétel mellett – egy 15 éves és egy 16 éves tatabányai fiatalember ellen.

kemma.hu

Bálint Gabriellától, a Tatabányai Rendőrkapitányság hivatalvezetőjétől megtudtuk: a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a két fiatal megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy január közepén Tatabánya Bánhida városrészén a délutáni órákban az éppen külön óráról hazafelé tartó 12 éves sértettet nem messze annak otthonától leszólították. Az ismeretlenek először cigarettát és mobiltelefont kértek tőle, majd bántalmazást kilátásba helyezve pénzt követelteket tőle. A megijedt kisfiú azonban egyikkel sem tudott szolgálni, ezért azzal a feltétellel engedték a helyszínről elmenni, hogyha másnap hoz magával készpénzt.

A gyermek szülei tudta nélkül otthonról eurót emelt el, és azt a meghatározott időpontban átadta zsarolóinak. Ez megismétlődött a következő két napon is. Minderről a sértett szülei mit sem tudtak, csupán fiúk furcsa, visszahúzódóbb viselkedésére figyeltek fel. A családban kedden kitudódtak a történtek, ekkor feljelentést tettek. A nyomozók a rendelkezésre álló információkat – elsősorban a személyleírást – hasznosítva felkerestek valamennyi, a bűncselekmények elkövetési helyéhez közeli oktatási intézményt. Ezek egyikében már másnap megtalálták mindkét, a zsarolással megalapozottan gyanúsítható tanulót.  
Az ügyben a további eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!