Kék hírek, bulvár

2008.09.20. 08:23

Büszke a rendőrkapitány, de az állomány negyede hiányzik

Fekete, fehér? címmel adta meg a városok bűnügyi toplistáját a HVG című lap, melyen Tatabánya is szerepel. Komocsár Márton redőr ezredes, a város rendőrkapitánya értékelte a kapott eredményeket. Kiderült, a megyeszékhelyen Paradicsomkert, az Erőműi lakótelep és Felsőgalla a legbiztonságosabb.

Mudri Anna

[caption id="" align="alignleft" width="330"] Komocsár Márton Tatabánya térképe fölött: egyre jobbak a mutatók
[/caption] Az ERÜBS, vagyis az Egységes Rendőrségi, Ügyészségi, Bűnügyi Statisztika, amelyből a lap dolgozott, erősen követőjellegű. Ez azt jelenti, hogy megjelenhetnek benne 2006-ról áthúzódó adatok is. Komocsár Márton rendőrkapitány szerint árnyaltabb képet kaphatunk, ha legalább öt év adatait vetjük össze.

– Azért is érdemesebb az országos statisztikát nézni, mert pontosabb. Például rablásokban, amelyben a lap is kiemeli Tatabányát, 41 eset volt, nem pedig 48. Még a környező kilenc faluval együtt is csak 42 rablást regisztráltunk 2007-ben. A megyeszékhelyek között kapott hatodik, hetedik hellyel elégedettek lehetünk, bár javítani mindig lehet az eredményeken – mondja a kapitány.

A kisközösségekben kevesebb a lopás, rablás

Általában azokon a területeken magasabb a bűnözés, ahol kis területen sokan laknak, hiszen az emberek nem ismerik egymást. De ezeken a részeken is vissza lehetne szorítani a bűnözést, ha az emberek nem lennének felelőtlenek, véli a kapitány. A nyitva hagyott bejárati ajtók, az autóban hagyott értékek vagy a nyitott táska vonzza a bűnözőket, akik kifejezetten keresik az ezekhez hasonló lehetőségeket.

Az egyik elfogadott bűnözési mutató az úgynevezett kiemelt bűncselekmények száma, és ezek felderítési mutatója. A megyeszékhelyen 2008 első nyolc hónapjában ezek folyamatosan, enyhén csökkennek, miközben a kapitányság felderítési mutatója növekszik.
– Erre az eredményre méltán büszkék lehetünk. Ha pedig az azóta felderített eseteket is figyelembe vesszük, várható, hogy év végére még szebb eredményeket mutathatunk fel – magyarázza az ezredes.

– Amiben viszont mindenképpen javítanunk kell a statisztikánkon, az a lakásbetörések. 2007-ben ugyanis enyhén, de nőtt a számuk. Ezek pedig az áldozatokat nemcsak anyagilag, de pszichésen is nagyon megterhelik. Tavaly 78 ilyen esetet regisztráltunk a 2006-os 54-hez képest. Igaz hat-hét évvel ezelőtt még kétszáz fölött volt a szám – hasonlítja össze a számokat Komocsár Márton. A lakásbetörések, autófeltörések számát a rendőri jelenléttel lehet csökkenteni. A Tatabányai Rendőrkapitányságon pedig a 211 fős hivatásos létszámból 51 ember hiányzik.

– A létszámhiányunkat súlyosbítja, hogy ez az egyetlen megye, amelyben nincs büntetés-végrehajtási intézmény. Az elfogott bűnözőket Székesfehérvárra, Győrbe vagy a fővárosba szállítjuk. Ez pedig a közterületekről vonja el a rendőröket – tudjuk meg Tatabánya rendőrkapitányától.

Egy város bűnözési helyzetét nemcsak a többi megyeszékhellyel lehet összehasonlítani,

Így tennék vonzóbbá a rendőri pályát

A létszámgondokat két vonalon lehet hosszútávon kezelni. Az első az ösztöndíjprogram az önkormányzattal. Azonban az ORFK vezetése még nem tudja biztosítani a fővárosi létszámgondok miatt, hogy a támogatott rendőr-szakközépiskolások a városba kerüljenek. A másik lehetőség a lakáshoz juttatás. Az országos felsővezetés előtt van egy tervezet, amely szerint a fiatal, első lakásukat vásárló rendőrök lakásrészleteit a rendőrség és az önkormányzat átvállalná. Ezekkel vonzóvá lehetne tenni a rendőri pályát.

hanem az adott település szerkezetében is megvizsgálhatjuk a kriminalisztikát.
Tatabánya bűnözése erősen szórt. Azonban több olyan területünk is van, amelyeknél nagy örömünkre alacsony a bűnözés. Felsőgalla, Paradicsomkert vagy az Erőműi lakótelep büszke lehet magára – dícsér az ezredes. Szerinte ez annak köszönhető, hogy ezeken a területeken az emberek jobban figyelnek egymásra, és eljutottak odáig, nemcsak a saját ingatlanjaikra ügyelnek. Ráadásul a rendőrök lelepleztek egy bandát, amely többek között rendszeresen a felsőgallai házakba törtek be.

– Összességében, ha megnézzük Tatabánya lélekszámát, közlekedési, földrajzi helyzetét és a rendőrség létszámát, akkor büszkék lehetünk az eredményinkre. Megelőz minket ugyanis például Miskolc, Debrecen, Pécs vagy Szeged is, és Győrrel osztozunk a hatodik-hetedik helyen a megyeszékhelyek bűnözési listáján – zárja a beszélgetést Komocsár Márton.

Kevesebb a brutalitás

Az eredményeket különösen akkor értékelhetjük, ha megnézzük például a rablások elkövetési módszereit. Amíg régebben brutálisak, gyakran súlyos sérüléssel járó rablások történtek, addig tavaly is, idén is kisebb volt ezeknél az erőszak. A negyvenegy rablás legtöbbjénél fiatalkorú, gyermekkorú áldozatok és elkövetők voltak. Elsősorban mobilt, MP3 lejátszót vettek el egymástól. Legtöbbször legfeljebb egy-egy pofon csattant el, vagy csak fenyegették a társukat. A rablások másik nagy csoportját a „táskás elkövetőkhöz” köthetjük. Ők idősebb nők válláról rántják le a retikült. Ezeknél a bűncselekményeknél alig lehet elválasztani a rablást a lopástól.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!