hungarikum

2018.03.05. 16:04

Idén is lesz Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár

A harminchetedik alkalommal megrendezésre kerülő esemény 2018. április 13-15. között lesz, közel 2500 közreműködővel.

Forrás: naszi.hu

A fő helyszín most is a Papp László Budapest Sportaréna lesz, ahol a küzdőtéren zajlik majd az egymást váltó táncházak forgataga, a népművészeti vásár, valamint az esti gálaműsorok. Az Aréna kisebb-nagyobb termeiben is folyamatosan várják az érdeklődőket a párhuzamosan futó programokkal.

Az élő népművészet összművészeti fesztiválja a Táncház Egyesület rendezésében, széleskörű szakmai összefogással valósul meg. Az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár – mint az egyik legjelentősebb hazai folklórfesztivál – a népzene, a néptánc és a tárgyalkotó népművészet seregszemléje, amelyen műkedvelő és hivatásos előadók, gyermek- és felnőtt néptáncegyüttesek, zeneiskolások és hagyományőrző népművészek működnek közre, a Kárpát-medencei és moldvai magyarság, valamint a hazai nemzetiségek képviseletében.

A Táncháztalálkozó az UNESCO-listán szereplő és hungarikumnak nyilvánított táncház módszer nagy ünnepe, kiváló minősítéssel díjazott Folklór Fesztivál, és minősített európai kulturális fesztivál. Története igazolja, hogy ez az esemény a hagyományos népművészet és a színpadi előadóművészet, falu és város, az archaikus és a modern izgalmas egymásra hatásának eleven megjelenítése, a nagyközönség aktív közreműködésével.

Péntek este „Halljunk szót…!” címmel a Fonó Budai Zeneházban egy koncerttel egybekötött „bemelegítő” nyitótáncházat tartanak, ahol a világ minden részéről érkező táncházkedvelők találkozhatnak.

A harminchetedik Táncháztalálkozó szombaton, a Sportaréna küzdőterén a Tánchagyományaink programrésszel, táncházak és bemutatók sorozatával indul, a folklórban leggazdagabb Kárpát-medencei tájegységek és a hazai nemzetiségek felsorakoztatásával.

A néptáncokkal csak most ismerkedők tanulhatják, akik tudják, élő zenére táncolhatják az egymást követő, más és más hangulatú táncainkat. Emellett Aprók táncával, kézműves foglalkozásokkal és Tücsökringatóval szórakoztatják a gyermekeket, majd a művészeti szakiskolák is bemutatkozási lehetőséget kapnak.

A szombat esti Gála műsorán fellépnek Magyarország kiemelkedő néptáncegyüttesei, hagyományőrző együttesei és a határon túlról érkező népművészek. A programot a küzdőtéren zajló Össztánc teszi teljessé.

Borítókép: naszi.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!