komárom

2017.09.15. 06:00

Kétszázmillióból újul meg a két bölcsőde

TOP-os pályázatnak köszönhetően, mintegy 200 millió forintos támogatást kapott a komáromi Aprótalpak Bölcsőde komplex, illetve a Szőnyi Zsebibaba Bölcsőde két csoportszobájának felújítására.

Nagy Tamás

 

Az Aprótalpak Bölcsődében dr. Molnár Attila polgármester, Czunyiné dr. Bertalan Judit, a térség országgyűlési képviselője és Tóthné Varga Viktória intézményvezető beszélt a részletekről.

– A nyár közepén rendezett hasonló sajtótájékoztatónk úgy fejeződött be, hogy reményeink szerint ősszel újabb jó hírekkel örvendeztetjük meg a lakosságot. Ez a pillanat most jött el – hangsúlyozta dr. Molnár Attila.

– Az elmúlt időszakban több pályázaton is sikeresen szerepelt az önkormányzat, hiszen a Brigetio öröksége – látványközpont Komáromban című projektre 250 millió forintos támogatást nyert el, melynek előkészületeit a város meg is kezdte. Emellett egy geotermikus hőellátó rendszer kiépítésére félmilliárd forintot nyert az önkormányzat – mondta Czunyiné dr. Bertalan Judit. A térség országgyűlési képviselője hozzátette: ma egy olyan alkalomhoz érkezett a város, ami két újabb jó hírt jelent Komáromnak. – Az egyik az én szívemnek különösen kedves. Egy olyan beruházás valósulhat meg a TOP-os pályázatnak köszönhetően, ami mintegy 200 millió forintos támogatást jelent az Aprótalpak Bölcsőde komplex és a Szőnyi Zsebibaba Böcsőde két csoportszobájának felújítására.

Az intézményben számos fejlesztés valósul meg, többek között akadálymentes bejárót és mosdót alakítanak ki, korszerűsödik a konyha, megtörténik a homlokzat hőszigetelése, megújulnak a nyílászárók, a játszóudvar is megszépül. Emellett mindkét bölcsőde új játékokkal és berendezései tárgyakkal gazdagodik a pályázatnak köszönhetően.

Dr. Molnár Attila elmondta, hogy a projekt megvalósításához nem kell önrészt biztosítania az önkormányzatnak, hiszen 100 százalékban támogatott. A beruházás várhatóan 2018. október 31-ig elkészül.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!