barnamezős

2017.09.15. 08:00

Nonprofit szolgáltatóház épül Komáromban

A komáromi önkormányzat Barnamezős területek rehabilitációja című felhívásra benyújtott pályázata 570 millió forintot nyert. A támogatásból nonprofit szolgáltatóház épül, valamint megszépül a közvetlen környezete.

Nagy Tamás

A szolgáltatóház a volt Raksped területén valósul meg.

– Több szempontból is fontos beruházásról beszélünk, hiszen jómagam és a városvezetés régi álma, hogy kezdjünk valamit azzal a jelenleg elhanyagolt területtel – mondta dr. Molnár Attila.

A polgármester hozzátette: ebben a szolgáltatóházban kap helyet majd a Komáromi Tám-Pont Család- és Gyermekjóléti Intézmény, valamint közösségi, ifjúsági és szolgáltató tereket is kialakítanak benne. A ház mellett helyet kap a területen egy máltai típusú játszótér is, valamint sétányokat, egy kerékpártárolót és egy parkolót is építtetnek a vasútállomás és a buszpályaudvar között. A projekt várhatóan 2019. december 31-ig valósul meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!