Hírek

2017.06.09. 21:21

Új kormányt alakít a vesztes May

Címkék#Hírkereső

Theresa May konzervatív brit miniszterelnök tegnap bejelentette, ő alakítja meg az új kormányt. Közölte azt is, a brit EU-tagság megszűnéséről szóló tárgyalások tíz nap múlva elkezdődnek,­ és az ő kormánya képviseli majd az Egyesült Királyságot.

MW Központi Szerkesztőség

Theresa May annak ellenére alakít új kormányt, hogy a csütörtöki előre hozott választásokon a toryk a szavazatoknak csak a 42 százalékát szerezték meg, és ezzel elveszítették az abszolút többségüket az alsóházban.

A konzervatívok az abszolút többséghez minimálisan szükséges 326 képviselői helynél kevesebbet szereztek a 650 fős alsóházban. Az őket támogató legnagyobb észak-írországi protestáns Demokratikus Unionista Párt (DUP) azonban 10 mandátumhoz jutott. Theresa May közölte, a kormányzásban pártja segítségére lesz a DUP, de formális koalícióról nem tett említést.

Az ellenzéki Munkáspárt jelentősen, 29 fővel, 261-re növelte frakciójának létszámát. Jeremy Corbyn pártelnök lemondásra szólította fel Theresa Mayt, és mint mondta „készen áll az ország szolgálatára”. Egyik potenciális szövetségese, a Skót Nemzeti Párt eddigi 56 tagú frakciója azonban 35 fősre olvadt. Stur­geon tartományi miniszterelnök bejelentette, Nemzeti Pártja mindent megtesz azért, hogy a konzervatívok ne kerülhessenek kormányra, mert „May elvesztette hitelességét”.

Theresa May március végén aktiválta a lisszaboni szerződés 50. cikkét, elindítva ezzel az EU-ból történő kilépési folyamatot, a brexitet. Két évük van a tárgyalásokra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!