2017.06.04. 20:17
A jó mese fejleszti a képzeletet
Az állatmesék vagy a tündéres történetek nemcsak a kisgyerekek szórakoztatására szolgálnak, ennél sokkal többet jelentenek az értelmi és érzelmi fejlődésük, a lelkiviláguk szempontjából. A mese fontosságához nem fér kétség, de vajon milyen a jó mese? Hagyjuk, és ha igen, mennyi ideig, hogy a tévében nézzen mesét a kicsi? Többek között ezekről kérdeztük Kádár Annamária pszichológust, egyetemi adjunktust.
– Milyen mesékre van szükségük a gyerekeknek? Milyen a jó mese?
– Egy jó mese teljes, eredeti formában jut el a gyermekhez, nincs rövidítve, nincs kilúgozva belőle a konfliktus. A mese csak akkor éri el jótékony hatását, ha a gyermekhez csonkítatlan változatban jut el. Egy jó mese feszültséget teremt és feszültséget vezet le. A gyermeki hit alapja, hogy a világban rend van, és ha az egyensúly meg is bomlik, a harmónia helyreáll. Ugyanez történik a mesében is: a jó végkifejlet megjósolható, a feszültséget pedig az előre nem látható események adják. Eközben gazdagítja, mozgásba hozza a gyermek képzeletét és eligazítja érzelmeiben. Nem utolsósorban megfelel a gyermek életkori sajátosságainak és érdeklődésének. A mese tulajdonképpen a gyermek szemével nézett világ. Ebbe a sajátos gondolkodásba azért illeszkednek tökéletesen a mesék, mert ugyanolyan egyszerűnek és szélsőségesnek mutatják a világot, mint amilyennek azt a gyermek megéli.
– Kortárs mese vagy klasszikus?
– A kortárs mesék esetében fontos, hogy a szerző ismerje a gyermeki gondolkodás sajátosságait, érzelmi szükségleteit. Egy jó gyermekkönyv nem didaktikus, nem kioktató, nem fogalmaz meg direkt módon tanulságot, érzelmileg is bevonja a gyermeket, a kép és a szöveg aránya megfelelő és mindkettő a minőséget képviseli, beszélgetésre inspirálja a szülőt és gyermeket. Az egyperces esti meséket tartalmazó könyvek kilúgozva, megrövidítve tálalják fel a meséket, az ilyen „instant mese” olyan, mintha egy pohár nemes bort egy hajtásra felhörpintenénk, vagy egy klasszikus zeneszámot felgyorsítva hallgatnánk.
– A legtöbb szülő valószínűleg próbál a gyerek életkorának és fejlettségének megfelelő mesét olvasni. Lehet ezen a téren „hibázni”?
– A hároméves óvodás már tudja, hogy melyik könyvben találhatók a kedvenc versei, meséi, élvezettel hallgatja a láncmeséket, a kalandos állatmeséket, a rövid történeteket, a hármas tagolású ismétlődéseket. A mese akkor tartja ébren a gyermek figyelmét, ha váltakoznak benne a párbeszédek, a ritmikus ismétlések, szófordulatok. Ekkor még nem tudja elkülöníteni a valóságot a mesétől, ezért félelmet, szorongást érezhet a varázsmesék kapcsán. Szókincse és figyelme sem teszi még lehetővé, hogy bonyolult és hosszú meséket hallgasson. Ebben az életkorban a legmegfelelőbbek a rövid és minél egyszerűbb cselekményű, ismétlődő részeket és kevesebb konfliktust tartalmazó hétköznapi történetek, melyeknek hőse ő maga.
A négy-öt éves kor mérföldkő a mesei érdeklődés szempontjából. Ekkor alakul ki a mesetudat, és kezdődik el a nagy mesekorszak, amikor a gyermek már el tudja különíteni a valóság elemeit a mesei elemektől. Képes beleélni magát a mesei helyzetekbe, azonosul a mesehőssel és szurkol neki, mégsem téveszti össze magát vele vagy a mese eseményeit a valósággal. Az ötéves gyermek ezért különösen vonzódik a tündérmesékhez. A mesék már lehetnek bonyolultabbak, de azért jó, ha elég áttekinthetőek ahhoz, hogy megértse őket. Ebben az életkorban szívesen hallgat hosszabb állatmeséket, novellameséket és egyszerűbb tündérmeséket.
– Kell-e „magyarázni”, visszakérdezni a mesét?
– Nem, nem tanácsos nyilvánvalóvá tenni a gyermek számára, hogy mi tudjuk, miért fontos neki egy mese. Óvakodjunk az olyan mondatoktól, mint: „Ugye azért szereted a kis nyuszis mesét, mert te is úgy félsz, mint ő?” A gyermek számára félelmetes, ha a szülő kitalálja és értelmezi legféltettebb gondolatait. Erőszakos beavatkozási kísérletek helyett bízzunk benne, hogy eljön az idő, amikor majd meg tudja és meg akarja osztani velünk az érzéseit. Nem ajánlott a mesét magyarázni, értelmezni sem, mivel ezzel megöljük a varázslatot, és épp azt akadályozzuk meg, hogy az üzenet mélyre hatoljon. Ne kérdezzük vissza a történetet, és ne kezdeményezzünk beszélgetést a mese mondanivalójáról vagy a szereplők jelleméről!
– Mennyire állják meg a helyüket például a Disney-mesék?
– A Disney-rajzfilmek elleni leggyakoribb vád, hogy giccsesek, illetve hogy a segítségükkel kismillió fölösleges és méregdrága terméket próbálnak rásózni a családokra. A Disneynél a népmeséken alapuló rajzfilmek történetét sokszor átírták, vagy a durvább részeket kihagyták belőlük. Bármilyen bájos legyen is egy kislány, a rajzfilmekben ábrázolt irreális ideáloknak megfelelni nem tudhat, így elkezdődhet egy életen át tartó elégedetlenség önmagukkal, a lehetetlen ideálok kergetésével együtt.
A megkérdezett általános iskolás lányok több mint kétharmada érzi magát kövérnek és csúnyának a Disney-hercegnőkhöz képest. A megjelenésen túl a mesékben a szépség nemcsak fizikai adottság, hanem gyakran társadalmi státusz is.
– Több mesecsatorna is van, amit a gyerekek nézhetnek. Ezek hasznosak? Nyugodt szívvel le lehet ültetni a gyermeket a tévé elé?
– A tévé képernyőjén felfoghatatlanul gyors tempóban pergő képekkel szembesül a gyermek, ami nagyon megterhelő az idegrendszerére. Ezeket a vibráló külső képeket jó esetben az álmai során dolgozhatja fel – amennyiben nem sikerül, megjelenik a szorongás.
A tévénézés másik problémája, hogy az a meghitt, intim kapcsolat is hiányzik belőle, ami a gyermek és a mesélő között létrejön. Éppen ezért jó, ha közösen ülünk a képernyő elé, hogy meglegyen a lehetőség a látottak megbeszélésére és feldolgozásra. Két-három éves kortól a szülővel közösen már meg lehet nézni egy tíz-tizenöt perces mesefilmet, de fontos, hogy folyamatosan figyeljünk arra, hogy a gyermek miként reagál a látottakra. Iskoláskor előtt semmiképpen sem lenne szabad átlépni a napi maximum fél órát, mivel a gyermek megrekedhet az infantilis befogadási szinten, és megszokja, hogy feldolgozás nélkül habzsolja a sok külső képet. Hogyha az érzelmileg érintett, de testileg passzív gyermek nem tudja levezetni a felfokozott izgalmi állapotot, ennek súlyos következményei lehetnek a személyiségfejlődése szempontjából.
Névjegy
Dr. Kádár Annamária pszichológus, tréner
Marosvásárhelyen született. Tanítóképzőben érettségizett, majd 1999-ben a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Karán szerezte pszichológusi oklevelét. A
z Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Karán, a kognitív fejlődés programon végezte doktori tanulmányait, amivel párhuzamosan a Budapest Műszaki Egyetemen szerezte meg munka- és szervezetpszichológusi szakképesítését. Dolgozott iskolapszichológusként, valamint egyetemi adjunktusként a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen.
Jelenleg a Babeş–Bolyai Tudományegyetem marosvásárhelyi kirendeltségén tanít, az óvoda és elemi oktatás pedagógiája szakon. Kutatási és érdeklődési területei többek között az érzelmi intelligencia, a személyiségfejlesztés, a mese, valamint a játék szerepe a gyerek személyiségfejlődésben.