Tudom, mire vállalkoztam

Régen feledésbe merült magyar szerzők műveit vette elő, többek mellett Jókai Mór, Wass Albert, Móricz Zsigmond alkotásait. Mindig is hitt abban, hogy az általa képviselt szellemiségnek létjogosultsága van a fővárosi színházi palettán, amit szerinte a fokozatosan erősödő nézőszámok is igazolnak. Egyre több kortárs darabot játszanak, néhány hónap múlva Nagy Feró életét dolgozzák fel.

– Néhány hete, március 15-én vehette át magas nívójú munkájáért a Magyarország Kiváló Művésze díjat. Számított rá?
– Amikor az ember fejben végigpörgeti a pályafutását, akkor eszébe jutnak azok a sikeres szerepek, amelyekért érdemes ezen az úton járnia. Kerényi Imre kért fel, hogy játsszam el Géza fejedelmet Szabó Magda Az a szép, fényes nap című előadásában, Szerb Antal Ex című vígjátékában Koncz Gábortól vettem át Saint-Germain figuráját, Helyey Lászlótól pedig megörököltem Mátyás karakterét az Országjáró Mátyás király históriás játékban. Ezek mind kitűnő feladatok. Ilyenkor egy színész bízik abban, hogy a sikert a környezete is észre fogja venni. Tulajdonképpen ez történt most.
– 2011-ben nevezték ki
az Újszínház élére, amit akkor komoly tiltakozáshullám kísért. Ilyen hangulatban
nehéz volt beindítania a teátrumot?
– Gondolhatja, hogy nem volt könnyű. Egyébként tisztában voltam vele, mire vállalkozom. Hittem abban, hogy a főváros szomjazik egy olyan helyre, ahol a feledésbe merült magyar szerzők művei kerülnek terítékre. Gondolok itt Páskándi Géza, Gyurkovics Tibor, Csurka István alko­tá­saira, de említhetném Szerb Antalt, Wass Albertet is. A nézettség pedig engem igazol, a számok egyre jobbak. A közönség már nem fél az Újszínháztól, sokan rájöttek, hogy nem a hétfejű sárkány dolgozik itt, hanem színészek, büfések, fodrászok és jegyszedő nénik, mint ahogy máshol is. Mind a mai napig nem értem egyébként, hogy a kollégáim miért fordultak ellenem. Elhittek egy óriási hazugsághalmazt, amivel megvádoltak. Mára teljesen immunissá váltam, nem foglalkozom a támadásokkal. Tudja, ez olyan, mint amikor az ember kap egy oltást a sebfertőzésre. Én is be vagyok oltva a kritikák ellen.
– Ön szerint mi a színház
feladata?
– A történelmi tudásunk ­hiányosságainak befoltozása.­ Az oktatás feladatát persze nem tudja átvenni, de a saját eszközeivel, az írók művein­ keresztül tud tenni a tudatlanság ellen.
– Mitől függ, hogy éppen
milyen művet vesznek elő?
– Tőlem. Szeretek kutatni a ritka művek után. Jókai Mór például óriási meglepetést okozott nekem A bolondok grófjával, amit korábban nem ismertem. Első olvasásra tudtam, hogy nálunk kötelező darab lesz. A múlt évadban ezért műsorra is tűztük. Erős karakterek vannak benne, tele bolond, abszurd jelenettel. Mindenki megtalálhatja benne a maga üzenetét.
– Kortárs szerzőkben is gondolkozik?
– Hogyne! Fazekas István Béres című, műsoron szereplő darabja is friss. Hamarosan jön Csiszár Imrével a Megszámláltatott fák című előadás. Néhány hónap múlva Nagy Feró életét dolgozzuk fel, Bozsogi János rendezi színházunkban a Beatrice című musicalt. A nézők a zenekar életén keresztül érdekes korrajzot ismerhetnek meg. Egyébként minden előadással kapcsolatban az foglalkoztat, hogy a közönségnek olyan élményt tudjunk nyújtani, amit máshol nem kap. Ha egy előadás után a néző jobb emberré válik, akkor már szinte el is értük a törekvésünket.
– Ha jól tudom, rendezni is fog. Mit is?
– A Zserbótangót  Esztergályos Cecília, Tordai Teri és Bordán Irén főszereplésével, amelyhez a zenét már meg is írtam. Nagyon sokan rágták a fülemet, hogy rendezzek. De jobban szeretek játszani.
– Új rendezőket is hív a színházhoz?
– Gaál Ildikó filmrendező, aki korábban a Kreutzer-szonátát, majd a Csongor és Tündét vitte színpadra, ismét komoly feladatot kap tőlem, de hogy pontosan mit, azt még nem akarom elárulni.
– Mennyire nehéz a színházi feladatait összeegyeztetni
az igazgatóival?
– Igyekszem úgy beosztani a dolgaimat, hogy ne kelljen versenyt futnom az idővel. Persze a próbaidőszak nagyobb fejtörést okoz, de ebben az évadban csak egy új szerepet vállalok el.
– A filmezés nem hiányzik
önnek?
– Iszonyatosan. De azt látom, hogy mindenhol és minden filmben ugyanazok a színészek forgatnak.
– Szinkronizál még?
– Természetesen. Legutóbb Kurt Russellt szinkronizáltam egy sci-fiben.
– Eddy Murphynek szerette
kölcsönözni a hangját?
– Nagyon. Újdonság volt. Ráadásul olyan természetességgel tudtam káromkodni, hogy azon még magam is meglepődtem.
– Kanyarodjunk kicsit vissza a színházhoz. Egyértelmű volt, hogy újra indul az igazgatói
pozícióért? 
– Azt éreztem, hogy azt az építő munkát, amit elkezdtem, folytatnom kell. Az is érdekes, hogy a fővárosi színházak közül csupán csak az Újszínházra érkezett be tizenkét pályázat.
– Volt olyan a pályázók között, akin meglepődött?
– Maradjunk annyiban, hogy egyik ámulatból estem a másikba.
– Ezek után tud még bízni a kollégáiban?
– Kénytelen vagyok. „Bízzál Istenben, és tartsd szárazon
a puskaport” – mondta Oliver Cromwell. Én is így teszek.
– Honnan tudja, hogy ki a barát és ki az ellenség?
– Petőfi Sándor A nemzethez című versében ezt pontosan leírja: „Köztünk van a legnagyobb ellenség, / A cudar, az áruló testvérek!”
– Olvassa a napi híreket?
– Nem igazán. Ha rajtam múlna, mobilom sem lenne. Inkább rádiót hallgatok, Karc FM-et, Bartókot, Kossuthot, illetve Rock Rádiót.
– Azért tisztában van a világ eseményeivel.
– Hogyne! Európa útját egyébként nem látom túl fényesnek, teljesen elvesztette a talajt a lába alól. Kiszolgáltatta magát egy idegen világnak. Ez már nem az én Európám!
– Másnak képzelte?
– Más volt. Mondok egy példát: világéletemben nagyon szerettem Velencébe járni, imádtam a tenger hűsítő, sós fuvallatát. De amikor megjelent a kedvenc bőrdíszművesem helyén egy kínai kereskedő, akkor elkezdtem szomorkodni.
– Úgy érzi, Európa szép
lassan elveszíti az értékeit?
– Sajnos, de ez egy tudatos leépítési folyamat. Európát ma olyan vezetők irányítják, akik nem demokratikus választás útján kerültek oda, ahol most vannak. Személy szerint én nem választottam meg egyikőjüket sem. A demokrácia elvesztette jelentőségét, mint ahogy a szavaink is.
– Mire gondol?
– Ha valaki azt mondja: paraszt, akkor mindenki a pejoratív értelmére gondol, nem arra a földművesre, aki a javakat termeli. A szavaink mi magunk vagyunk, ha ezeket elveszítjük, akkor elveszünk mi is.
 –  Ön szerint miért ennyire megosztott a színészvilág?
– Ezt nem tudom.
– Milyen változásnak kell bekövetkeznie, hogy egymásra találjon a szakma?
– A tapasztalat azt mutatja, hogy ez sajnos nem fog megtörténni.
– Február végén rendezték meg immár negyedik alkalommal a Keresztény Színházi Fesztivált az Újszínházban. Az első esemény főleg Kerényi Imre mondatai miatt híresült el, de a valós értékeiről nem esett szó. Miért? 
– Mert nem az volt a fontos. Annak idején azért álmodtam meg a Keresztény Színházi Fesztivált, mert ez az esemény egyfajta szakralitás­garancia arra, hogy a nézők lelkéhez tudjunk szólni. A szeretet, a gondoskodás, az ősök tisztelete kell, hogy boldogságot szerezzen. Hiszem, hogy ha fokozottan erősítjük Magyar­ország keresztény mivoltát, akkor a hazugság, a rossz szándék, az anyagelvűség helyére a hit és a magyarságtudat erősödése lép.

Dörner György

1979-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Nagy reményekkel nézhetett a pálya elé: ő volt Platonov a legendás Horvai-féle vizsgaelőadásban, amelyet nem is évekig, hanem évtizedekig emlegettek a főiskolán. Legsikeresebb, legnépszerűbb alakítása Raymond Queneau Stílus­gyakorlatok című művében volt, az előadást Salamon Suba László rendezte. Ugyanabban az évben a Nemzeti Színház tagjaként kezdte meg pályafutását.

1982-ben a budapesti Katona József Színház alapító tagja, 1988-tól kezdvea Radnóti Miklós Színház társulatának a tagja volt. 1989-től szabadfoglalkozású művész. 2011 októberében Tarlós István főpolgármester kinevezte az Újszínház igazgatói posztjára, tavaly szeptemberben pedig ismét bizalmat kapott, így már második ciklusát töltheti az igazgatói székben.