2017.03.31. 08:40
Vége a trükközésnek
Olyan számítógépes program létrehozását tervezik, amelyben bárki rá tud keresni egy autó adataira.
Kétfordulós tárgyalásos eljárásban keres vállalkozót a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. egy olyan platform létrehozására, amely végigkíséri az autókat az újkénti eladástól a bontásig. A Cofidis által végzett legújabb felmérés szerint a használt gépjárművek évében járunk: a tavalyi 8-hoz képest az idén a magyarok 14 százaléka tervezi autó vásárlását, leginkább az 5–15 éves autókat keresik.
A hamarosan elinduló felületről lekérdezhető lesz az adott gépjármű Közúti Közlekedési Nyilvántartása, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás kötvénynyilvántartása, a közúti jármű előéleti nyilvántartás, valamint a kárnyilvántartás.
A felhívás szerint az oldal létrehozására azért van szükség, hogy az ügyfelek egy egységes szolgáltató felületen keresztül közhiteles forrást kapjanak. Idáig ugyanis az Alvazszam.hu vagy az Autodna.hu portál, valamint a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának segítségét kérhették a kívánt adatok tisztázásához.
A Közbeszerzési Értesítőben megjelent felhívás szerint a kiírt pályázatra bárki jelentkezhet. Fontos szempont, hogy az ügyfelek minden adathoz személyre szabott ügyintézési felületen, egy kattintással juthassanak hozzá, és hogy a rendszer legalább évi 150 ezer tranzakció kiszolgálására is alkalmas legyen.
A pályázókkal szembeni másik kritérium, hogy az elmúlt 6 évben rendelkezniük kell olyan alkalmazásfejlesztési referenciákkal, amelyek között legalább egy olyan van, amely ügymenet-támogatói (workflow) funkciót is tartalmaz. Ezenkívül fel kell mutatniuk legalább 110 millió forint értékű alkalmazásfejlesztést, úgy, hogy a bemutatott referenciák között legyen egy, amelynek az értéke elérte a 80 millió forintot. A tenderre április 28-áig lehet jelentkezni.