Hírek

2017.01.14. 08:59

Támogatni kell a közösséget szolgáló civileket

Címkék#Hírkereső

A kormány a civil szervezetekre vonatkozó jogszabályok módosításával szeretné érzékeltetni a különbséget a politikai célokat támogató álcivil szervezetek és a valódi társadalmi munkát végző csoportok között – mondta lapunknak Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.

T. E.

– A tervezett új rendelke­zés­ről Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke tett bejelentést, ami nagy port kavart a médiában. Miért van szükség a módosításra?

– A port csak néhány olyan civil szervezet igyekszik felkavarni, amelyik a Soros Györgytől érkező támogatásokból tartja fenn magát. Ráadásul az érvelésük is többszörösen téves. Egyrészt még nem született döntés arról, hogy kell-e majd vagyonnyilatkozatot tenniük azoknak a civil szervezeteknek, amelyek külföldről kapnak támogatást, ha ez az összeg meghaladja az ötvenmillió forintot. Ugyanis a magyarországi támogatásokból működő szervezetek számára ez már ma is előírás. Most is van olyan jogszabály, amely előírja, hogy azoknál a szervezeteknél, amelyek magyar költségvetésből vagy annak valamelyik alrendszeréből ötvenmillió forint feletti támogatást kapnak, kötelező a tisztségviselőknek vagyonbevallást tenniük. Ez a jelenleg működő hatvanezer civil szervezet töredékét érinti, néhány tucatot, de ők be is nyújtották a szükséges papírokat.

– Ezt akarják most kiterjeszteni azokra a civil szervezetekre is, amelyek külföldi forrásokból jutnak támogatáshoz?

– Soros György álcivil szervezeteinek is be kellene adniuk a vagyonbevallást, de ez nem a civilek elleni támadás. A civil szervezetek döntő többsége – amelyek szociális, egészségügyi, kulturális, nemzetiségi, sport- vagy egyéb területen dolgoznak – nagyon kevés pénzből működik vagy támogatások nélkül végzi munkáját. Ezekkel szemben a néhány tucat, Soros által támogatott szervezet óriási összegekhez jut. Ők mindig is részt akartak venni politikai döntésekben, és folyamatosan olyan kezdeményezéseket támogatnak, amelyek a kormány megdöntésére irányulnak. A kabinetnek kötelessége olyan szervezeteket támogatni, amelyek valóban a közösségért és másokért tesznek, nem pedig a saját gazdagodásuk és a politikai céljaik érdekében.


– Van már konkrét időpontja, hogy mikortól lenne hatályos ez a kötelezettség?

– Nem, egyelőre csak beszélgetés volt róla. De hangsúlyozom, hogy azok a szervezetek, amelyek nem politikai érdekeket képviselnek, eddig semmilyen ellenvetéssel nem éltek a jogszabály ellen, és eleget is tettek a kötelezettségüknek. Szeretnénk megakadályozni, hogy az a néhány civil szervezet, amelyik a saját érdekeit vagy Soros György politikai törekvéseit képviseli, kisajátítsa a civil szférát, és hogy azt mondják, hogy „a civilek mi vagyunk”, mert ez elfogadhatatlan.

– Gyakran vádolják azzal Magyarországot, hogy civilellenes, nem támogatja eléggé ezeket a szervezeteket.

– Ezt cáfolják a számok: 2014-ben a különféle civil szervezetek állami támogatása 144 milliárd forint volt, ezzel szemben 2015 végére 202 milliárd lett, ami több mint negyvenszázalékos emelkedés. Tavaly pedig tovább emelkedett ez a szám. Így tehát alaptalanok azok a vélemények, amelyek civilellenességgel vádolják a kormányt.

– A napokban több civil szervezet is aggodalmának adott hangot, mert a NAV által készített szja-bevallás miatt sokan eleshetnek az egy százaléktól. Mennyire reális ez az aggály?

– Eddig is volt lehetőség arra – és sokan kérték is –, hogy a NAV készítse el az adóbevallásukat, másoknak pedig a munkáltatója tette ezt meg. A lehetőség adott volt, hogy mindenki rendelkezzen az adójának egy százalékáról. A számok nem azt mutatják, hogy csökkent az ilyen jellegű felajánlások mértéke, tehát ilyen értelemben ez az aggodalom szintén csak pánikkeltés, semmi más.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!