Hírek

2017.01.13. 08:51

Ötvenmilliós kár érte a közműszolgáltatókat - Vádemelés Lajcsi ellen

Címkék#Hírkereső

Vádat emeltek Galambos Lajos zenész és tíz társa ellen, Lagzi Lajcsit akár 12 évig terjedő szabadságvesztéssel is sújthatják. A vád szerint éveken keresztül méretlenül vételezték az áramot, a gázt és a vizet.

MW Központi Szerkesztőség

Börtönben végrehajtandó szabadságvesztést, közügyektől eltiltást és félmillió forint összegig pénzbeli vagyonelkobzás kiszabását indítványozva emelt vádat Galambos Lajos zenész ellen az ügyészség.

A Budaörsi Járási Ügyészség szerint „G. L.-t mint elsőrendű vádlottat jelentős értékre, üzletszerűen, társtettesként elkövetett lopás bűntettével, valamint gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző, önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban – szintén társtettesként – elkövetett vesztegetés bűntettével” vádolják.

Felidézték, G. L. 1993 és 1999 között elhatározta, hogy mocsai ingatlanjai áram-, víz- és gázszolgáltatással való ellátásához, egyedül, majd 2000-től egy társával, szabálytalanul, illegális bekötések révén szerzi meg az áramot, a vizet és a gázt. Ennek megfelelően a közműveket az ingatlanra beköttette, majd illegális rácsatlakozásokat építtetett ki.

Mások is tudhattak az illegális bekötésekről, és részt is vettek a méretlen vételezésben. A közműszolgáltatóknak a szabályosan felszerelt fogyasztásmérők által jelzett „nullához közeli” óraállások alapján éveken át csak minimális összeget fizettek. G. L. a mocsai és tatai ingatlanokon összesen legalább 30 millió forint értékben lopott áramot, legalább 4,7 millió forint értékben földgázt, valamint legalább 16 millió forint értékben vezetékes vizet.

A legsúlyosabb cselekmény büntetési tétele két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, a halmazati szabályokra is figyelemmel a büntetési tételkeret két évtől tizenkettő évig terjedő szabadságmegvonás. Tavaly áprilisban a Budaörsi Járásbíróság zár alá vételt rendelt el az ingatlanok egy részére Galambos és társai ügyében.

Dél-Amerikában pihen a zenész

Több lap is megpróbálta elérni Galambos Lajost a vádemelés hírére, de azt írták, két napja ki van kapcsolva a telefonja.

„Ügyfelem jelenleg Dél-Amerikában tartózkodik. Egyedül utazott oda, és szeretném leszögezni, hogy nem az igazságszolgáltatás elől menekül” – közölte tegnap Lagzi Lajcsi ügyvéde.

Fröchlich Krisztián elmondta, ügyfele továbbra is ártatlannak vallja magát, és boldog, amiért végre egy független és pártatlan intézmény, a bíróság vizsgálja ki az ügyét.

Az ügyvéd szerint taktikai okai vannak, hogy a zenész felesége, Boglárka is a vádlottak között szerepel, noha az asszony azt állítja, soha semmilyen bűncselekményt nem követett el. Úgy vélte, így akarják Galambost beismerő vallomásra bírni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!