Hírek

2017.01.07. 08:45

Hattyúkban is kimutatták a madárinfluenzát

Címkék#Hírkereső

Egyre terjed a vírus.

Tarnóczy Orsolya

Tömeges hattyúpusztulásra lettek figyelmesek Szlovákiában a komáromi járásbeli Nagykesziben, ahol a szakemberek igazolták a madárinfluenza gyanúját. A vírus idáig 5 megyében és 38 településen tűnt fel, emiatt tavaly közel kétmillió állatot kellett levágni – tudtuk meg az Nébihtől. A vírus miatt 17 ország exportkorlátozást vezetett be a magyar baromfira.

Az állattartók számára idén az egyik legnagyobb kihívás a madárinfluenza, amelynek terjedése továbbra sem áll meg. Az év elején a szlovák oldalon a komáromi járásbeli Nagykeszi községben 26 elpusztult hattyút találtak, egy állat, komoly tünetekkel, élt még, de a madarat a helyszínen elpusztították. A komáromi regionális állatorvosi felügyelet munkatársai azonnal mintát vettek az elpusztult hattyúkból, és a vizsgálat beigazolta a gyanút: madárinfluen­záról van szó.

Hazánkban először tavaly ősszel jelent a betegség, Békés után Csongrád, majd Bács-Kiskun megyében. Nehéz évük volt a tenyésztőknek, hiszen a fertőzött gazdasá­gokban több mint kétmillió baromfit tartottak,  egy részük a betegség miatt hullott el, a másik részét pedig az állatvédelmi szabályok szerint le kellett ölni.

A vírus leginkább a kacsatartóknak okozott fejfájást, több mint másfél millió kacsát kellett elpusztítani és háromszázezer libában mutatták ki a vírust – tudtuk meg a Nébihtől.

A veszélyes betegség terjedésének megelőzésére a fertőzött gazdaságoknak egy három- és egy tízkilométeres védő- és megfigyelési zónát kellett kialakítaniuk. Ez a lépés olyan termelőket is érintett, akiknek a telepén egyetlen beteg madár sem volt.

Bár az intézkedéseknek köszönhetően a kór terjedése az év végére lelassult, december utolsó napjaiban mégis több állattartó telepen ismét megjelent a madárinfluenza. Először Tiszakürtön, egy pulykaállományban találták meg, ezért a szakemberek egész Jász-Nagykun-Szolnok megye területén zárt tartást rendeltek el, majd Hajdú-Biharban, Pródon, egy libatelepen az állatorvos egy beteg liba mintáiban mutatta ki a vírust, emiatt tízezer állatot kellett leölni.


A Nébih felhívja rá a figyelmet: a járvány elég veszélyes, úgyhogy érdemes elejét venni annak, hogy a gazdáknak esetleg megérje eltitkolni a gyanús eseteket. A megbetegedett állatokra jellemző, hogy bágyadtak, elesettek, alig mozog­nak, nem repülnek, esetenként hasmenést kapnak, és sokszor még a légzőszervi panaszok megjelenése előtt elpusztulnak.

A veszélyes kór felbukkanásának hírére 17 európai unión kívüli ország, köztük Kanada, a Dél-Afrikai Köztársaság, Izrael, Japán, Hongkong és Szingapúr, exportkorlátozást vezetett be a magyar baromfira. Azon országok esetében, ahol például az exportbizonyítványban szerepel, hogy a madárinfluenza-mentességet az egész országra vonatkozóan igazolnunk kell, a magyar hatóság ezt jelenleg nem tudja megtenni – fejtette ki lapunknak a Nébih.

A korlátozás a hízott áru esetében átmeneti állapotnak tűnik, a tilalom elmúltával a magyar termelők újra értékesíthetik majd portékájukat. A csirke- és pulykaszállítmányok esetében azonban fennáll annak veszélye, hogy főleg a dél-amerikai konkurencia törhet be a magyar áru helyére az elrendelt korlátozás idején.

Franciaországban is nagy a baj

A szabadon tartott háziszárnyasok kiirtását rendelték el három franciaországi körzetben a madárinfluenza-járvány megfékezésére. A mezőgazdasági minisztérium közölte, a délnyugat-franciaországi Gers, Landes és Hautes-Pyrénées körzetben január 5-étől január 20-áig ki kell irtani minden szabadon tartott kacsát és libát. Ha a madárinfluenza-járvány terjedése megáll, a baromfiirtást a határidő előtt is le lehet állítani. A rendelkezés mintegy 800 ezer háziszárnyast, többségében kacsát érint a mintegy 18 millióra tehető állományból.

Tudta-e?

A madárvész miatt leölt állatok okozta kiesés jogcímén az érintett gazdák teljes állami kártalanítást kapnak, amit két hónapon belül kifizetnek nekik. A tavaly novemberi járványok nyomán már több mint egymilliárd forintnyi kártalanítást fizettek ki.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!