2017.01.06. 08:34
Azt ígérik, olcsóbban működhetnek a kórházak
A kórházak pénzügyi-számviteli egységesítése egy korábbi folyamat folytatása, amellyel az intézmények működtetése lesz olcsóbb – mondta az egészségügyért felelős államtitkár, Ónodi-Szűcs Zoltán csütörtökön egy sajtótájékoztatón.
A fenntartó Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) veszi át április 1-jétől a kórházak pénzügyi-számviteli feladatait, az érintett területen dolgozókkal együtt. Ezzel az ország 109 kórházából, azon belül is a gazdasági területről „kiemelik” a pénzügyeseket, akiknek a jövőben a fenntartó lesz a munkáltatójuk, miközben fizikailag továbbra is az adott kórházban dolgoznak majd.
Ónodi-Szűcs Zoltán ezzel kapcsolatban elmondta, a tervek szerint április elsejétől az ÁEEK átveszi a kórházakban dolgozó pénzügyi-számviteli alkalmazottakat, és munkabérüket az ÁEEK költségvetéséből finanszírozzák. Ez újabb könnyítés lesz az intézményeknek - emelte ki az államtitkár. Egyben nyomatékosította: a kancellári rendszer bevezetése az egészségügyben lekerült a napirendről, nincs olyan döntés, amely a kancellária elveit továbbviszi.
A tavaly év végén juttatott 70 milliárd forintos adósságcsökkentéssel együtt eddig mintegy 300 milliárdot adott a kormány az egészségügyi szolgáltatók számára – közölte ennek kapcsán tegnap az Emmi az MTI-vel.
A kormány kiemelt feladatának tekinti az ellátórendszer szervezési és működési, illetve a finanszírozási és gazdálkodási problémáinak megoldását hozó intézkedések bevezetését. Ezen intézkedések keretében legfontosabb a területi ellátásszervezési központ létrehozása, aminek célja, hogy egy egységes irányítási rendszer jöjjön létre, amely hozzájárulhat a betegellátás színvonalának emeléséhez.